Soha semmi

  Istenem, milyen szomorú volt ez a szerelem,

milyen bús, milyen beszélve-szótalan

Én tudtam látod kedves én éreztem

 mi nem lehetünk egymásnak semmi sem

kis megálló a vad hajszában

percnyi csend a zűrzavarban

pihenés a keresésben,

kis mámor a feledésben.

 

Pedig,jaj be akartalak magamnak.

Társnak, pajtásnak, örök párnak

s talán egyszer a gyermekem apjának

Milyen sok volt a hallgatás

ebben a mi szerelmünkben,

és mégis, milyen kevés volt a csend

körülöttünk, meg lelkünkben.

 

Nem lehetünk egymásnak semmi, semmi,

csak kortynyi víz a szomjúságban,

hűvös szellő a forró nyárban

egy kis meleg a hófúvásban

 

 

 . .