SZATIRA A HAZASSAGROL

 Értéktelen, vak s bárgyú a szerencse

oda hull, hová a sors hajítja,-s a szerencse
vaknak csak azért, – nem nézi ki merre megy
bárgyúnak, mert oda esik hova nem kéne.

Szerencsétlen, ki baját nem tudja rejteni:
mint én hitvesemet, kiről beszélnek tettei,
hallgatásom is vád lenne, csak rabja vagyok
bár nem ellenségem bármit is kívánhatok.

Csak azt lesem:
mikor kerül az ostoba az ördög poklába
egyre vádol,de barátnőmet a póklábút
annyit zaklatta,míg elkapta tőle az átkot,
így a legjobb barátnőmtől elválasztott.

A házasságban és bajban nincs jobb dolog,
mintha  férjed otromba, kapzsi, ostoba
hová taszított engem életem alkonyán?
Ki nagyravágyó nem volt de volt  adománya.

Erőszakja,  sem tekintélye nem értékes,
míg ifjú voltam, erre-arra vinni kértem,
öregségemre viszont könnyen kisemmizett
míg rám ragadt egy méltó férfi vak szeme.

Már nem lesem:
halálát, mert ebben is csak én szenvedek,
ha már kedve tartotta sárba rántani engemet,
kitől semmit se tagadhattak meg az istenek,
hogy mondhatnék az ilyen férjnek- nemet