Tavaszi szerelem

 Itt állok langy tavasznak kikeletén,

mellemből szállnak üres sóhajok
sebzett testem már nem az enyém
de magamból magammá tudom.

A kényszerből tapadó érzelmek
mik rám ragadtak lazán meztelen,
lombosodnak a tavasszal egy vég
s mi elszáradt, hozzám sosem ér.

Méreg gyűrődik homlokomra, idegen,
hogy saját érzésem nem ismerem,
hogy vérző szívemben a tavaszi szél
üresen bolyong színtelen kívül-belül.

S ha öröm fog el jöttödre kedvesem,
egymagamban babrálok szívemmel
szomjas kacajom egy vad égre kiáltás
a felfakadó csókoknak üdítő kifakadás.

S mint szelíd arája a megmentésnek,
virulnak arcomon rózsás kikeletek,
természet osztotta búja nevetéssel
körül rajongom tested újjá ébredéssel.