VAGYAKOZAS

 Most messze városok ölébe vágyom

rég járt utak emlékeit hívom,
e bágyadt és elárvult délutánon,
a szívem minden messzeséget átfon
s kitárni, mint mécsvirágszirom.

O, furcsa játék vágyni és kutatni
más életét, mely most miénk lehetne
a percet, mely ígér, de nem tud adni,
a tegnapot, mely nem tudott maradni
s szívünk fölé csak a vágyait temette.

Suhan, suhan, rohan és jaj, elérni
nincs oly erő s minden remény hiába
s csak bús vigasztalás a vágy, az égi,
bukásait, ha újra felcseréli,
mint éjt s napot a mindenség világa.

De majd az örök est előtt, ha büszkén
elérek mindent könnyű diadallal,
a kezdet és a vég ölelkezésén
zsámolyra hull előttem majd a törvény
Istent s világokat viszek magammal!