Valahol fent a Hargitán

Valahól egy pad vár, csöndben

alkonyfényben Énrám,

Ha kifúl a mellem, nem altat a párnám

ködön túl, látom őt: az a pad ott vár rám.

 

Lesz egy padom. Ugye, elég szerény lettem.

,De békéjét mégis szívvel nekem adja

Mint jó orvos,csenddel szívemet elcsitítja,

Minden sebre bűvös borogatást.rendel.

 

Körül csipognak ott okos kis verebek,

Morzsát szórok nekik: bőkezű lehetek.

A pad előtt homok, szél fújja, sodorja,

életem történetét beleírom sorra.

 

édesanyám szavát, első kis lovamat,

Dús diákszerelmet egy kis lugas alatt

Elszállt búcsúszókat, előállt jó barátot

Csodás országomat, szép Erdélyországot.

 

Fent a szél, övé a homok, hát hadd fújja,

összeborzolt betűim elsimítja újra

Kis fiúk, játszva, s oh, távolodva egyre

Rám néznek néha a magános emberre.

 

Aki ül, mint lélekvesztőn, lecsüng karja,

S tört evezője, mély a nagy vizekre hajtja.