Az égi játék

 Tiszta égnek boltozatán

Áloműzőn, éber szemmel révedezve

Ringatózik Hold a bölcsőn

S Föld-anyjával játszadozni hajtja kedve.

 

Mint a gyermek, emberarcú

Kék takaró adva lábtól, fejhez párna

Gomb s a dísze széle-hosszán

Dús ezüsttel csillagosra kicifrázva.

 

Már szokása, rá se ügyel

Tágra nyíló két szemével néz a földre

Mennyi tükör, azt akarja

S nem tudja, ha kézbe venné, összetörne.

 

Integet és ingva-ringva

Bölcső mélyről nyúl utána két kezével

Egy világért nem aludna

Csak vigyázza s nézi-nézi egész éjjel.

 

Bohó gyermek, honnan tudná,

Ő az ember mindig éber vágyódása,

Úgy kapott fény Naptól adva

Mely a földre égi díszét rászitálja.