Isteni lyra

 Ma  kisiklik  az  isteni  líra  kezemből

.S  a  húrjain  át  hét  ívre  feszülve  terűl  szét

.lelkem,  az  őszi  ködökbe-fájó,  néma  mezőkön

.Ma  ne  csengjenek  apró  rím-csengetyűk  amerre  megyek

,ne  zengjen  az  erdők  fái  között  az  őszi   ditiramb,

mit  suhanó  szél  penget  a  merre  messzi  továbbszál! 

 Ma  nem  magamat  keresem,  a  tájak  mély  horizontján

nem  magamat  kutatom,

valami  halk,  ringató  lágyság  ölel  át  szinte

anyai  kézzel.

Ma  szétfeszűlök  a  húmusz  fölött,  ős-isteni  gőggel

és  immár  semmi  se  fontos ;

  az  est,  ködös  őszön

borul  így  a  földre,  lehajló,  nagy  öleléssel.

S  arra menőben  egyszer  látod  a  kettejük  arcát

az  ősz  fátyoltakarta,  karcsú  alakján  .