Isteni lyra
Ma kisiklik az isteni líra kezemből
.S a húrjain át hét ívre feszülve terűl szét
.lelkem, az őszi ködökbe-fájó, néma mezőkön
.Ma ne csengjenek apró rím-csengetyűk amerre megyek
,ne zengjen az erdők fái között az őszi ditiramb,
mit suhanó szél penget a merre messzi továbbszál!
Ma nem magamat keresem, a tájak mély horizontján
nem magamat kutatom,
valami halk, ringató lágyság ölel át szinte
anyai kézzel.
Ma szétfeszűlök a húmusz fölött, ős-isteni gőggel
és immár semmi se fontos ;
az est, ködös őszön
borul így a földre, lehajló, nagy öleléssel.
S arra menőben egyszer látod a kettejük arcát
az ősz fátyoltakarta, karcsú alakján .
Megjegyzések