Némaság

 És hangtalanul kiáltottam neved,

ujjongva , önfeledten

s a szélben szálltak röpkén 

apró szavak megrekedten .

 

Szemem lehunytam puhán,

bíborba boruló világát

 szelíden rám simultak

s csillagként forrósítottak..

 

Neked kitártam a csodák várát

az oltáron csipkés terítő varrását

de mit ér a bíboros pompa ,

ha sötétség száll mindnyájunkra.

 

Álmaim kincse halomba tetőzve,

hajnalonként csak az enyém,

arcomon ráncokba futnak percek,

és minden lihegésem a tiéd.

 

Forró éjszakán lángban égve

suhogó szél kering,felettem

lehűtött testem alig érzékelné

csapdába esett lelkem.

 

Hangom hangosabbra szárnyra kelne ,

keresné régi meleg ölelésed

de ahogy karom köréd övezném

eltűnik minden mint sose lenne.