Oh te ember mit vetettel

 vO te ember,mit vétettél

te ki áldozva születtél,

te kis jámbor kedves lélek,

miért kerget a sors téged .

 

Néha tehertől roskad tested,

sebeidet bekötheted,

lelked ,csend csak emléked

feledésbe temetkeznek.

 

Hol van az a boldog mámor

ami rád tört éjszakákon,

gyönyört szült az édes álmod

sáncba fulladt nagy magányod.

 

Mit tettünk vajon magunkért

miért harcolunk a máért

magadé vagy ,nincsen barátod

védekezz ,az élet nem vár ott.

 

A holnap már másé lehet

dobd le magadról a terhed

a csókok mik neked járnak

add át másnak,ne kívánjad. [