Komor az estéd, ember! halkul a szavad a verssorok széles folyama elapad, ebben a szomorú, nyomorgó időben már csak sóhaj, ami lelkedből felszakad. Hasztalan utadat lehunyt fejjel járod, van tán még szeretőd, nincs már jóbarátod, régi szent hitedre, fekete szemfedőt, véres elfelejtőt borít barbár átok. Körülötted kihalt, bús, kietlen az est. az üresség füledbe dobol: kútba vesd minden hited, álmod, állj meg s mondj halotti imát, mert pusztuló lelkeddel meghal a test.
Megjegyzések