En ugy maganra maradtam

 És úgy magam maradtam, mint a vándor,

Ha téli estén rengeteghez ér,

S a ködbe-dermedt fák alatt üvöltő

Csontharsonáján fújni kezd a szél.

 

.És úgy magam maradtam, mint a távol

 Füves pusztán merengő régi domb

,Ki száz esztendő óta benne nyugvó

 Csontvázakon és kincseken borong.

 

.És úgy magam maradtam, mint a tenger

 Sötét fokán a hófehér sirály,

Mint ős koroknak rőt bozótlakója,

A kőbaltás, bozontos, vad király.

 

És úgy magam maradtam, mint a vár-rom 

Komor körrajza fenn a holt égen

Hitem bástyáján messze nyúlva,

mint egy vörös zászló a sárga fellegen.

 

És úgy vagyok, hogy egy magamban állok,

Kéz meg nem érint, háló nem fog át

S fejem fölé a boldog egyedüllét

 Sző zordon és szent csillagkoronát.