Tuzes játék

 Az élet hegedűjén húrrá feszült a testem

s bíbor dalát zenéli a zengő változásnak,

egyetlen rezgő húr én, a kősziklát repesztem

mosolygok hogy nyomomban a hangyák kútat ásnak.

Müvem iromba lépcső, mit ős oromba vések

 és zergeillanással rajta magasba hágok

 lépcsőjük jobbra-balra formálják a merészek

 s dalos, víg versenyünkből nőnek a szebb világok.

.És nincs játék tüzesebb, hogy elmevillanások

 a földet egyre újjá és vígabbá teremtsék 

s kutatni, merre rejlik a sokszínű csodás ok

: mi nékem kedves ékszer  nekik oltári szentség.

.És nincs játék tuzesebb, a szeretőm ölelni

 s nem győzködni: enyém vagy s nem térdelni

 napos, nyitott szemekkel mezítlen táncra kelni

 és tudni: önmagáért a csókot csokolni

És nincs játék tuzesebb, lobogva lánggal égni,

 szabad mezők szivében ingyen áldozni tömjént,

 üres halálfejekbe bátran -kacagva nézni 

s ha jő az alkonyóra, meghalni vígan, önként.