A tanítókisasszony és Rozsa

Marinak  hívták, az ő fajtájuknál nem is  volt más nevük, csak a kereszt nevet szokás adni. Enyedről hozta be az anyja a tanító kisasszonyékhoz. Azért éppen oda, mert az öreg nagysága nagy kert bolondja s a város végén tart házat, hogy tágas helyben ültethessen.   Mari nem csak azért megy szolgálni, mint a gazdag leányok, hogy tanuljon   a városon, hanem elsőben is a pénzért  , mert ő haza is kellett ;segíteni az otthon maradottakat meg aztán ruhákat is akart vásárolni magának.
-"A másik felét bennhagyjuk a kisasszonynál, amikor jól meggyülekezik, vásárolunk vele neki-" így hagyakozott a Mari anyja a bérnek sorsa felől. Mert nagy szó az a pénz. Aki meg nem szerzi a száz és kétszáz  között, az várhatja menyecske korában. Egy kicsi szőttest, vastag gyolcsot, kendervásznat később is teremt ki magának az asszony, de a drága holmit, azt ládában illik a házhoz vinni.
Könnyen is férjhez megy a gúnyás leány, ha még különben szegényecske is. Mert életre szóló vagyon a tisztes, módos öltözet: pár szép, vékony, fehér ujjas ingváll, csipkés gallérral, s pántlikával szegett, berakott szövet szoknya, a bársony mellény is, amelyiken a varrások mente zsinórozással vannak kicifrázva.  alsó szoknya is kell egy selyemből egy pedig vastagabb sem kár, de fő dolog mégis a fejrevaló keszkenő, az lehet több is: fekete rojtos ternóból télire, kávé szín selyemből templomba, lakodalomra, néhány karton dolog időre. Egy tulipánnal kivarrt bőrös lajbi, egy pár csizma hozzá, jó nagy hárászkendő s még jobb, ha posztó kendő...
Aki négy-öt év alatt kiteremt ennyit magának, azt elveheti szegény legény is, nemcsak hogy nem szégyelli meg magát vele, de nem is kell, hogy költse reá a drága pénzt . Ha pedig nagyobb baj kerekedik, - doktor, patika - az igaz feleség el is adogat a kincseiből. Csakhogy nehezen indult meg a vásárlás. Drága s rossz portéka húzódott meg a városi polcokon,még félig sem teltek meg a polcok.
.-Mert a tanítókisasszony részt vett a Mari dolgaiban, igaz, hogy Mari  is megbecsülte magát.
Az első esztendőben úgysem jutott, csak egy kis viselő holmira, tova gyümölcs érés felé bélelte ki Mari a ládáját tiszta papirossal, hogy majd odafektesse a fehér változókat. Nem is kell a sietség, a leányzó csak most fordult a tizenhatba, nyúlik is, vállasodik is, derék nagy fehérnépnek ígérkezik, jobb várni az ollóval. Aztán a kisasszonynak az is járt az eszében, hogy mintákat fog hozatni a fővárosból azt mondta, hogy onnan még mindig lehet kapni olcsóbbat és jobbat.

Reggelente friss kifliket vásárolt  kinek-kinek a gusztusa szerint. Terített zörgetés nélkül, ki nem futtatta a tejeket... Soha miatta hátramaradást a ház nem szenvedett! Mert a kisasszony nagyon pontosan szeretett iskolába menni. Amikor ütötte a félnyolcast, már le is keféltette magát Katival, s indult, végig a rózsa tövek között, a porondos úton, de még hátraszólt neki:
- Ügyelj, Mari,, hogy minden jól legyen! Hogyne ügyelt volna! Mosogatással el nem pepecselte a reggelt, piacra, mészárszékbe nem vitt szurkot magával, sem a portörlő rázást nem használta ablakban ülésre. Így maradt meg a délután, amikor kerti munkába állhatott - s azt mégis a legjobban szerette! Mert amellett énekelni is szabad volt, s ő búbánattól szépséges falubeli nótákat indított. Télen tollat fosztott, rongyot toldott szőnyegnek, még a varrottast is megtanulta: úgy telt az idő, hétfőtől szombatig, mintha madár szárnyon repülne... Már éppen a minták után írtak volna, amikor megváltozott a világ. Először,- az őszi időben- — minden ház megtelt beteg emberrel. Az öreg nagysága, a kisasszony s Mari egyszerre feküdtek. Aki eszénél volt, s fel tudta magát szedni az ágyból, az itatta s betakarta a másikat. Mégis, a kisasszonyt vette elé legjobban a nagy forróság. Úgy, hogy amikor a szegény először léphetett ki ismét a kapun, még szédelgett.
De bezzeg jó, hogy felgyógyult a. kisasszony és felmehetett abba a drága iskolájába! Mert szép dolog a tudomány, ő is kijárt három esztendőt, nem is nyomorog a számolásban, mint némely iskolázatlan, aki a piacon kirakja, ha fizet a nyolc-tíz krajcárt külön minden tojás mellé, úgy sepri aztán egybe, másképpen megcsalja saját magát.
De jó lett volna még megtanulni a nagy szorzótáblát s elolvasni azt a sok olvasmányt, ami a negyedikben következik. Csakhogy akkorra már kellett ő erősen a tehén mellé, dagasztani, bevetni, sulykolni is odatette az anyja jókorán. Hanem a kisasszony úgyis ideígérte neki a negyedikes olvasókönyvet. Mert jószívű van erősen a kisasszonynak, csak ne venné úgy a lelkére a mostani  időket! Éjfélig is bújja az újságot, aztán elbeszélget az öreg nagyságával, hogy ki nem alszik a hálószobában a lámpa. Ha ő felébred, — jaj Istenem, gondolja néha — talán már megvirradt. Akkor látja, hogy le se feküdtek asszonyai! Mari is lát-hall egyet mást erre-arra jártában, tudja azt is, hogy nincsen könnyű világ csakhogy tavasz felé a kisasszony egyszer éppen úgy jön haza, mint akit megvertek...
-Nem tehettem másképp, édesanyám - fogja el Mari őt tányér váltás közben.
- Persze most már csak arra leszünk utalva, amit nyugdíjban kap.
- Az idén nem vásárolunk semmi ruhaneműt - szalad be egyszer ez is Mari fülébe.
De csak akkor értette meg a változást igazában, amikor március prímáján a kisasszony nem küldte őt a könyvecskével az adó hivatalba. Szóba sem került volna a dolog, ha Mari meg nem kérdi lekefélés közben.
-Hát nem tudod, Mari , hogy nincs gazdám, vagyis bajban van a gazdám s nem ér el idáig a keze. Meg is kell, hogy mondjam, fiam, hogy csak addig tarthatunk itt, amíg a kertet elindítod. A többi munkát elvégzem ezentúl én anyámmal, mert.. . mert ennek így kell lenni. Szigorú arcot mutatott a kisasszony, de azonban szomorúság is bujdokolt a hangjában.
Ha éppen megverte volna, akkor sem búsíthatta volna el jobban a Mari szívét. Egyszerre olyan sötét lett mindenfelé, pedig sütött a korai nap s táncoltak az új bogarak, legyecskék a fényességben. Mari sohasem ült le a kerti padokra, csak most először életében. A kisasszony elküldi őt a szolgálatból!
- Jaj, te jó Istenem, te! Haza nem mehet, még egy evő minek az öt mellé? Hát majd beállítja másfelé az anyja, új gazdához. Most sírás következik, ha még töri a fejét. Le kell nyelni a könnyet, másképp belehull a mosogató vízbe, vagy elmarad a munka. S pedig: „Ügyelj Mari , hogy minden jól legyen". Csak most tudja igazán, milyen szépen szol ez a kisasszony szájából! A nap eltelt, a dolog több volt, mint rendesen.  Ástak, veteményeztek. De Mari  ma nem énekelt. Mind ott repült körülötte a fekete szomorúság. Itt kell hagyni a konyhát, amit úgy tartott, hogy a barátnéi azt mondták vasárnaponként: „Olyan, mint egy templom". Aztán itt marad a kert, s pedig most jön csak az áldott idő, amikor ki fog nyílni a sok palánta. Itt marad a vén Burkus, akivel már összeszokott, hogy még egymás szavát is értik, s a két Cicus, akik, amikor ő olyan beteg volt, bújtak beléje, úgy sajnálkoztak rajta. Itt kell hagyni az öreg nagyságát, aki mindent megvarrt neki a gépen, s ha zsémbelt is néha, hát azt csak úgy szokásból tette.
De mégis a kisasszonyért sajog a lelke a legjobban. Vajon lesz-e még neki ilyen szép kisasszonya, akár a pohárbeli virág szál? Este jött, Mari máskor csak letette a fejét s máris aludt. Most mind csak rajzottak benne a gondok, mint a sűrű méhek. A kisasszony azt mondta, bajban van a gazdája. Lám, azért nem hagyja. De hát ki is lehet a gazda, hogy így húz hozzája? Vajon az a nyeles pápaszemű, szigorú növésű, barna nagysága, akit igazgatónőnek szólítanak, vagy pedig a szőke kövér úr, aki az adó hivatalban a rácsos ketrecben ül s eddig minden elsején kifizette a drága sok szép bankót neki ?
-  Mari szorongva leste a tavasz múlását, hogy mit hoz az áprilisi hónap. Bizony semmi változást, csak egy kis bátorságot Mariba, hogy kirukkolt a nagy kérdéssel:
 - Hát a kisasszonynak ki is a gazdája igazság szerint?
- Az állam, Mari  fiam.
- S a kisasszony őmellette tart ki a szolgálatban?
- A gyermekekért is teszem, Mari. Ne oszoljanak szét vizsga nélkül. Mert látod, akkor egy egész esztendővel maradnának  hátra.
- És senki, de senki nem ad egy lejt sem a kisasszonynak érette?
-Attól félek, hogy őszire még az épületből is kitesznek. Állami az is.
- S akkor mi lesz?
 - Azt most senki sem tudhatja, fiam. Megint nem jött álom a Mari   szemére. Fájt a lelke a kisasszonyért. Úgy le is pusztította a betegség. Még a cipője is kotyog a lábán a soványságtól, csak Mari  tudja azt. Hát hogy akarja ezentúl magára venni még a kerti munkát is!
A háznál megcsappant a pénz, de munka azért éppen annyi van s a szekér is kidől, ha kiveszik egy kerekít.. . Napokon át csak őrölte a gondot, amíg egyszer ütött az óra: a kisasszony odaadta neki a takarék könyvet, hogy tegye be a bankba ami áprilisra esik a béréből. Tavaly óta növekedett a Mari fizetése, felment négy százra  két százat   betett  abból minden hónapban a kasszába, a többi ment az anyja kezébe. Mari  nézte a szép kék papirosokat, ahogy belé voltak fektetve a könyvecskébe.  Alássan köszönöm- mondta, s kezet csókolt, de nem mozdult a helyéből.
- Ez az utolsó, Mari  fiam. Elsejéig nézzen édesanyád más hely után, hogy ne maradj kereset nélkül. Szóltál már neki, ugyebár?
 - Nem. Szokatlan felelet volt,Mari mindig mindent hamarabb megcsinált, mint ahogy várták tőle. Rég figyelmeztettelek, Mari.
- Azt hittem, meggondolkozott a kisasszony.
- Nem tőlem függ ez - sóhajtás gyengítette a kisasszony beszédét -, nem, nem maradhatsz nálunk, hát mit növeled a gondomat még azzal is, hogy nem tudom, mi lesz veled! Legalább tudjalak valami jó helyben! Mari csak nézett maga elé. Délután a kisasszony próbát tett a kerti munkából. Nekiállt az ásásnak, gyúrta estig, hogy hólyagok gyűltek a tenyerén, az ujja tövébe. De hallgatott róluk, csak a köhögését nem tudta eltitkolni éjszaka, s reggel nem mehetett az iskolába, úgy szúrt az oldala. mari készítette a mustáros tapaszt s közben nagyon elszánt arccal forgolódott.
- Hát most már láthatja a kisasszony is.
 - Ó, én holnap felkelek, Mari.. Befejezem a széles utat végig.
- S megint le is fekszik.
Meg kell szoknom.
- Az nagy időt kíván. Többet egy tavasznál. Így aztán nem  fog vizsgáztatni az idén.
 Az pedig el nem maradhat! Mari  mond, mond magában. Próbálja, hogy jönne ki ügyesebben a dolog. Kicsit restellte  akár, mert a nagy szeretet s a szép szándék nehezen mutatja meg magát az egyszerű embernél.
 Látom,  kel  végre szóra, - hogy a kisasszony sem hagyja a gazdáját, amiért az bajban van. Csendesebbre fogja magát, de azért csak kirukkol vele .
Tőlem pedig azt kívánja, hogy én hagyjam az enyémet. A kisasszony felül az ágyban. A szeme kitágul. Ügy látszik, nem értik egymást egészen.
- Hiszen én világosan megmondtam neked, hogy nem tudlak fizetni! Szorongva pillant most fel  Mari.
 Annyit se tud adni, amennyit... édesanyámnak kell a kézibe tenni.. . mert csak az szükséges... a gúnya várhat.. . egy néhány éppen van amit viselőbe hordjak.
- De csak nem fogadhatom el, hogy a fele béredért kínlódjál! S hogy erősen meg ne szégyenüljön a kisasszony, Mari  hamar hozzámond egy könnyítőt:
- Nem a kényelmiért... csak a vizsga kedvéért fogadja el.-. a kisasszony is ingyen kínlódik érette! Egymásra nézett a kicsi tanítónő s a kicsi szolgáló. Egyik se vesztett több szót, mindkettőnek reszketett a szája széle. A fehér kéz odahullott a barna vörös kézfejre s mint testvér a testvért, ujjaival átkulcsolta azt. . . .

. . . Mari hazament vasárnap. Kisírt szemmel, de jókedvvel tért meg. Úgy látszik győzedelmet tudott venni a szegény anyján is. Karácsonyra emberek  oszlatták szét az iskolát, de a kisasszony húsvétig már ott tanított a kollégiumban. Az egyház szárnya alá vette a szétriasztott gyermek nyájat.
- Mindig mondtam, hogy Isten az utolsó menedék, - mondotta az öreg nagysága. Szűk volt az új iskola, s az új fizetés is, mert csak úgy kiszorítódott ott mind a kettő. De ha az új gazda szegényesebben is mérhetett, megint csak elkezdett a kisasszony — éppen egy kerek esztendő után -  elkezdett  berakni a Mari nevére.
. . . Idők múltával valamelyik közeli  faluba  vitték a leányzót feleségnek, nemes székely gazda portájára, ami nagy dolog  megyebeli szegény jobbágy ivadéknak. A láda kincse félig  volt mert hiányzott belőle a selyem holmi s a változóknak is a finomabbja. Bizony a téli nagykendőből is csak egy kicsi át kötnivaló hárászkendő lett. S ha Mari máig is azt hiszi, hogy a kisasszonyért mondott le a gúnyák elejéről, a kisasszony meg abban van, hogy Mari a vizsgáért tette.. . én néha elgondolom, hogy ott, ahol az Áldozatok arany könyvét vezetik, a Mari köntös holmii egészen más rubrikába vannak beírva.  A Nagy Jó Szív-rubrikába.