A tanítókisasszony és Mari

Rozsinak  hívták, az ő fajtájuknál nem is  volt más nevük csak a keresztnevet szokás tudni.  Enyedről. hozta be az anyja a tanító kisasszonyékhoz. Azért éppen oda, mert az öreg nagysága nagy kert bolondja s a város végén tart házat, hogy tágas helyben ültethessen.   Rozsi nemcsak azért megy szolgálni, mint a gazda leányok, hogy ügyeskedjen  a városon, hanem elsőben is a pénzért  , mert odahaza  is kellett ,segíteni az otthon maradottakat meg aztán ruhákat is akart vásárolni magának.-Egyik felét a pénznek haza küldi nekem minden hónapban-szólt a Rozsa anyja
,A másik felét bennhagyjuk a kisasszonynál, amikor jól meggyülekezik, vásárolunk vele néki.-így hagyakozott a Rozsa anyja a bérnek sorsa felől. Mert nagy szó az a pénz. Aki meg nem szerzi a tíz és húszezer között az várhatja menyecske korában Könnyen is férjhez megy a gúnyás leány, ha még különben szegényecske is. Mert életre szóló vagyon a tisztes, módos öltözet: pár szép, vékony, fehér ujjas ingváll, csipkés gallérral, s pántlikával szegett, berakott szövet szoknya, a bársony mellény is, amelyiken a varrások mente zsinórozással vannak kicifrázva.  alsó szoknya is kell egy selyemből egy pedig vastagabb sem kár, de fő dolog mégis a fejrevaló keszkenő, az lehet több is: fekete rojtos, ternóból télire, kávé szín selyemből templomba, lakodalomra, néhány karton dolog időre. Egy tulipánnal kivarrt bőrös mellény, egy pár csizma hozzá, jó nagy hárászkendő még jobb, ha posztó kendő...
Aki négy-öt év alatt kiteremt ennyit magának, azt elveheti szegény legény is, nemcsak hogy nem szégyelli meg magát vele, de nem is kell, hogy költse reá a drága pénz magot. Ha pedig nagyobb baj kerekedik, - doktor, patika - az igaz feleség el is adogat a kincseiből. Csakhogy nehezen indult meg a vásárlás. Drága s rossz portéka húzódott meg a félig sem telt meg a sok polcokon.
.-Mert a tanítókisasszony részt vett a Kati dolgaiban, igaz, hogy Kati is megbecsülte magát.
Az első esztendőben úgysem jutott, csak egy kis viselő holmira, tova gyümölcs érés felé bélelte ki Rozsi a ládáját tiszta papirossal, hogy majd odafektesse a fehér változókat. Nem is kell a sietség, a leányzó csak most fordult a tizenhatba, nyúlik is, vállasodik is, derék nagy fehérnépnek ígérkezik, jobb várni az ollóval. Aztán a kisasszonynak az is járt az eszében, hogy mintákat fog hozatni a fővárosból azt mondta, hogy onnan még mindig lehet kapni olcsóbbat és jobbat.
 - Mert a kisasszony részt vett a Kati dolgaiban, igaz, hogy Kati is megbecsülte magát.
Reggelente friss kifliket vásárolt  kinek-kinek a gusztusa szerint. Terített zörgetés nélkül, ki nem futtatta a tejeket... Soha miatta hátramaradást a ház nem szenvedett! Mert a kisasszony nagyon pontosan szeretett iskolába menni. Amikor ütötte a félnyolcast, már le is keféltette magát Katival, s indult, végig a rózsa tövek között, a porondos úton, de még hátraszólt neki:
- Ügyelj, Kati, hogy minden jól legyen! Hogyne ügyelt volna! Mosogatással el nem pepecselté a reggelt, piacra, mészárszékbe nem vitt szurkot magával, sem a portörlő rázást nem használta ablakban ülésre. Így maradt meg a délután, amikor kerti munkába állhatott - s azt mégis a legjobban szerette! Mert amellett énekelni is szabad volt, s ő búbánattól szépséges falubeli nótákat indított. Télen tollat fosztott, rongyot toldott szőnyegnek, még a varrottast is megtanulta: úgy telt az idő, hétfőtől szombatig, mintha madár szárnyon repülne... Már éppen a minták után írtak volna, amikor megváltozott a világ. Először,- az őszi időben- — minden ház megtelt beteg emberrel. Az öreg nagysága, a kisasszony s Kati egyszerre feküdtek. Aki eszénél volt, s fel tudta magát szedni az ágyból, az itatta s betakarta a másikat. Mégis, a kisasszonyt vette elé legjobban a nagy forróság. Úgy, hogy amikor a szegény először léphetett ki ismét a kapun, még szédelgett.
De bezzeg jó, hogy felgyógyult a. kisasszony és felmehetett abba a drága iskolájába! Mert szép dolog a tudomány, ő is kijárt három esztendőt, nem is nyomorog a számolásban, mint némely iskolázatlan, aki a piacon kirakja, ha fizet a nyolc-tíz krajcárt külön minden tojás mellé, úgy sepri aztán egybe, másképpen megcsalja saját magát.
De jó lett volna még megtanulni a nagy szorzótáblát s elolvasni azt a sok olvasmányt, ami a negyedikben következik. Csakhogy akkorra már kellett ő erősen a tehén mellé, dagasztani, bevetni, sulykolni is odatette az anyja jókorán. Hanem a kisasszony úgyis ideígérte neki a negyedikes olvasókönyvet. Mert jószívű van erősen a kisasszonynak, csak ne venné úgy a lelkére a mostan való időket! Éjfélig is bújja az újságot, aztán elbeszélget az öreg nagyságával, hogy ki nem alszik a hálószobában a lámpa. Ha ő felébred, — jaj Istenem, gondolja néha — talán már megvirradt. Akkor látja, hogy le se feküdtek asszonyai! Kati is lát-hall egyet mást erre-arra jártában, tudja azt is, hogy nincsen könnyű világ, csakhogy tavasz felé a kisasszony egyszer éppen úgy jön haza, mint a akit megvertek.
-Nem tehettem másképp, édesanyám - fogja el Rozi őt tányér váltás közben.
- Persze most már csak arra leszünk utalva, amit nyugdíjban kap.
-— Az idén nem vásárolunk semmi ruha neműt — szalad be egyszer ez is Kati fulebe/
De csak akkor értette meg a változást igazában, amikor március prímáján a kisasszony nem küldte őt a könyvecskével az adó hivatalba. Szóba sem került volna a dolog, ha Kati meg nem kérdi lekefélés közben.
Hát nem tudod, Kati, hogy nincs gazdám, vagyis bajban van a gazdám s nem ér el idáig a keze. Meg is kell, hogy mondjam, fiam, hogy csak addig tarthatunk itt, amíg a kertet elindítod. A többi munkát elvégzem ezentúl én anyámmal, mert.. . mert ennek így kell lenni. Szigorú arcot mutatott a kisasszony, de azonban szomorúság is bujdokolt a hangjában.
Ha éppen megverte volna, akkor sem búsíthatta volna el jobban a Kati szívét. Egyszerre olyan sötét támadott mindenfelé, pedig sütött a korai nap s táncoltak az új bogarak, legyecskék a fényességben. Kati sohasem ült le a kerti padokra, csak most először életében. A kisasszony elküldi őt a szolgálatból!
- Jaj, te jó Istenem, te! Haza nem mehet, még egy evő minek az öt mellé? Hát majd beállítja másfelé az anyja, új gazdához. Most sírás következik, ha még töri a fejét. Le kell nyelni a könnyet, másképp belehull a mosogató vízbe, vagy elmarad a munka. S pedig: „Ügyelj Kati, hogy minden jól legyen". Csak most tudja igazán, milyen szépen szol ez a kisasszony szájából! A nap eltelt, a dolog több volt, mint rendesen. Ástak,A nap eltelt, a dolog több volt, mint rendesen. Ástak, veteményeztek. De Kati ma nem énekelt. Mind ott repült körülötte a fekete szomorúság. Itt kell hagyni a konyhát, amit úgy tartott, hogy a barátnéi azt mondták vasárnaponként: „Olyan, mint egy templom". Aztán itt marad a kert, s pedig most jön csak az áldott idő, amikor ki fog nyílni a sok palánta. Itt marad a vén Burkus, akivel már összeszokott, hogy még egymás szavát is értik, s a két Cicus, akik, amikor ő olyan beteg volt, bújtak beléje, úgy sajnálkoztak rajta. Itt kell hagyni az öreg nagyságát, aki mindent megvarrt neki a gépen, s ha zsémbelt is néha, hát azt csak úgy szokásból tette.
De mégis a kisasszonyért sajog a lelke a legjobban. Vajon lesz-e még neki ilyen szép kisasszonya, akár a pohárbeli virág szál? Este jött, Kati máskor csak letette a fejét s máris aludt. Most mind csak rajzottak benne a gondok, mint a sűrű méhek. A kisasszony azt mondta, bajban van a gazdája. Lám, azért nem hagyja. De hát ki is lehet a gazda, hogy így húz hozzája? Vajon az a nyeles pápaszemű, szigorú növésű, barna nagysága, akit igazgatónőnek szólítanak, vagy pedig a szőke kövér úr, aki az adó hivatalban a rácsos ketrecben ül s eddig minden elsején kifizette a drága sok szép bankót neki ?
-  Kati szorongva leste a tavasz múlását, hogy mit hoz az áprilisi hónap. Bizony semmi változást, csak egy kis bátorságot Katiba, hogy kirukkolt a nagy kérdéssel:
 - Hát a kisasszonynak ki is a gazdája igazság szerint?
- Az állam, Kati fiam.
- S a kisasszony őmellette tart ki a szolgálatban?
- A gyermekekért is teszem, Kati. Ne oszoljanak szét vizsga nélkül. Mert látod, akkor egy egész esztendővel maradnának  hátra.
- És senki, de senki nem ad egy krajcárt a kisasszonynak érette?
-Attól félek, hogy őszire még az épületből is kitesznek. Állami az is.
- S akkor mi lesz?
 - Azt most senki sem tudhatja, fiam. Megint nem jött álom a Kati szemére. Fájt a lelke a kisasszonyért. Úgy le is pusztította a betegség. Még a cipője is kotyog a lábán a soványságtól, csak Kati tudja azt. Hát hogy akarja ezentúl magára venni még a kerti munkát is!
A háznál megcsappant a pénz, de munka azért éppen annyi van s a szekér is kidől, ha kiveszik egy kerekít.. . Napokon át csak őrölte a gondot, amíg egyszer ütött az óra: a kisasszony odaadta neki a takarék könyvet, hogy tegye be a bankba ami áprilisra esik a béréből. Tavaly óta növekedett a Kati fizetése, felment négy millióra  két milliót   betett  abból minden hónapban a kasszába, a többi ment az anyja kezébe. Kati nézte a szép kék papirosokat, ahogy belé voltak fektetve a könyvecskébe .. . — Alássan köszönöm — mondta, s kezet csókolt, de nem mozdult a helyéből.
- Ez az utolsó, Kati fiam. Elsejéig nézzen édesanyád más hely után, hogy ne maradj kereset nélkül. Szóltál már neki, ugyebár?
- Nem. Szokatlan felelet volt, Kati mindig mindent hamarabb megcsinált, mint ahogy várták tőle. Rég figyelmeztettelek, Kati.
- Azt hittem, meggondolkozott a kisasszony.
- Nem tőlem függ ez - sóhajtás gyengítette a kisasszony beszédét -, nem, nem maradhatsz nálunk, hát mit növeled a gondomat még azzal is, hogy nem tudom, mi lesz veled! Legalább tudjalak valami jó helyben! Kati csak nézett maga elé. Délután a kisasszony próbát tett a kerti munkából. Nekiállt az ásásnak, gyúrta estig, hogy hólyagok gyűltek a tenyerén, az ujja tövébe. De hallgatott róluk, csak a köhögését nem tudta eltitkolni ejt szaka, s reggel nem mehetett az iskolába, úgy szúrt az oldala. Kati készítette a mustáros tapaszt s közben nagyon elszánt arccal forgolódott.
- Hát most már láthatja a kisasszony is.
Ó, én holnap felkelek, Kati. Befejezem a széles utat végig.
- S megint le is fekszik.
Meg kell szoknom.
- Az nagy időt kíván. Többet egy tavasznál. Így aztán nem  fog vizsgáztatni az idén.
 Az pedig el nem maradhat! Kati mond, mond magában. Próbálja, hogy jönne ki ügyesebben a dolog. Kicsit restelltet akar, mert a nagy szeretet s a szép szándék nehezen mutatja meg magát az egyszerű embernél. -
 Látom  kel  végre szóra, - hogy a kisasszony sem hagyja a gazdáját, amiért az bajban van. Csendesebbre fogja magát, de azért csak kirukkol vele -
Tőlem pedig azt kívánja, hogy én hagyjam az enyémet. A kisasszony felül az ágyban. A szeme kitágul. Ügy látszik, nem értik egymást egészen.
— Hiszen én világosan megmondtam neked, hogy nem tudlak fizetni! Szorongva pillant most fel Kati. -
 Annyit se tud adni, amennyit... édesanyámnak kell a kézibe tenni.. . mer' csak az szükséges... a gúnya várhat.. . egy néhány éppen van amit viselőbe hordjak.
 — De csak nem fogadhatom el, hogy a fele béredért kínlódjál! S hogy erősen meg ne szégyenüljön a kisasszony, Kati hamar hozzámond egy könnyítőt:
- Nem a kényelmiért... csak a vizsga kedvéért fogadja el.. . a kisasszony is ingyen kínlódik érette! Egymásra nézett a kicsi tanítónő s a kicsi szolgáló. Egyik se vesztett több szót, mindkettőnek reszketett a szája széle. A fehér kéz odahullott a barna vörös kézfejre s mint testvér a testvért, ujjaival átkulcsolta azt. . . .
 Kati hazament vasárnap. Kisírt szemmel, de jókedvvel tért meg. Úgy látszik győzedelmet tudott venni a szegény anyján is. Karácsonyra emberek  oszlatták szét az iskolát, de a kisasszony húsvétig már ott tanított a kollégiumban. Az egyház szárnya alá vette a szétriasztott gyermek nyájat. -
- Mindig mondtam, hogy Isten az utolsó menedék, - mondotta az öreg nagysága. Szűk volt az új iskola, s az új fizetés is, mert csak úgy kiszorítód ott ott mind a kettő. De ha az új gazda szegényesebben is mérhetett, megint csak elkezdett a kisasszony — éppen egy kerek esztendő után — berakni a Kati nevére. . . . Idők múltával valamelyik közeli faluba  vitték a leányzót feleségnek, nemes székely gazda portájára, ami nagy sor megyebeli szegény jobbágy ivadéknak. A láda kincse fél eges volt pedig, hiányzott belőle a selyem holmi s a változóknak is a finomabb ja. Bizony a téli nagykendőből is csak egy kicsi át kötnivaló hárász kendő lett. S ha Kati máig is azt hiszi, hogy a kisasszonyért mondott le a gúnyák elejéről, a kisasszony meg abban van, hogy Kati a vizsgáért tette.. . én néha elgondolom, hogy ott, ahol az Áldozatok arany könyvét vezetik, a Kati köntös holmii egészen más rubrikába vannak beírva.  A Nagy Jó Szívben!