Az utolsó szó----Wilhelem

Értelmetlen volt ez a nagy ámítás
ha elszállnak előttünk a fiatal életek
csonkok jelzik szívük dobogásait
mi csak állunk lassítjuk menetét


és csodákat álmodunk nyíló ég alatt
világítjuk időközönként szeretteinket
megrebbenő ébredésünk simogatja
bölcsességgel teli szavainkat.

Mert miénk az idő,s légszomjunk,
s bocsánattal élünk a halálunkért
észre sem véve a daliás játékokat,
miközben gördül előttünk az akarat.

Mint idegenek úgy élünk a létben
míg falakon fekete nagy betűkkel
jelzett emlékekkel szobrokat faragunk
lábunk előtt színes illatos virág zajong.

Míg szemeinkkel eget kémlelünk
a nap körül rajzó apró sugarakat
s pilláinkra szálló csillogó harmatot
addig ,míg ég a tűz ,s világítanak.

Míg az ember sorvadt teste kéreget
másnapi remény édes sikerében
addig csak magunk leszünk éberek
vértelen ajkakkal kérünk kegyelmet.

De most itt az idő,a végső akarat
mellkasunkat levegővel pumpáljuk
zavarunkban torkunkat köszörüljük
egy halk de tiszta forró lihegéssel

megtisztulva énekünk daloljuk,
bár tudjuk,hogy fogytán az erőnk
de néha úgy érezzük ,győzhetünk,
ha összefogjuk serényen kezünk.[W.B.]