Ikrek-mese
Akkor, mikor jöttek a tatárok. Már akárki építette, a tatárjáráskor Thoroczkai Vendel uramé volt a vár, mely a magas hegy tetejéről büszkén nézett le Torockószentgyörgyre. Hát csakugyan jöttek a tatárok: égő faluk jelentették, hogy itt vannak. A megriadott nép azt sem tudta, merre meneküljön: várakba-e, erdőkbe-e?
Többen futottak az erdők sűrűjébe, mint a várakba. Mire a tatárcsorda Székelykő vára alá ért, Thoroczkai uram mellett csak néhány hűséges cseléd maradt, na meg a két leánya: Ildikó és Gyöngyike .
Ikrek voltak a leányok, úgy hasonlítottak egymásra, mint egyik tojás a másikhoz. S szép mind a kettő, mint a ragyogó csillag. Úgy látszik, megneszelte ezt a tatárok vezére, mert megszállotta a várat köröskörül, s el sem mozdult onnét.
Várta szép csöndesen, míg Thoroczkai uram kinyitja a kaput. Azt mondja akkor majd Thoroczkai uramnak: mehet kegyelmed, amerre tetszik, hanem a két leányát én viszem el! Hiszen ezt így elég szépen elgondolta a tatár vezér, s még csak egy hétig kellett volna várnia: elfogy az eleség a várban, s Thoroczkai uram bizonnyal, semhogy éhen halni lássa két szép leányát, feladja a várat. Hanem egy sötét, csillagtalan éjszakán rajtaütött a nép a tatáron (az éhség kergette ki az erdőből). Két fiatal székely legény vezette a népet, ezek bátorították: csak előre, utánam!
Üsd a fejét, ott nem sántul meg! Ütötték bizony azok a tatárnak fejét is, lábát is.
Reggel, mikor kinézett Thoroczkai uram a vár ablakán, híre-nyoma sem volt a tatárnak. Bezzeg hogy mindjárt kinyittatta a vár kapuját, s leüzent a népnek: jöjjenek fel mind, van még egy kevés maradék ételből-italból, egyenek-igyanak a győzelem örömére. A két vezért meg külön is meg akarta ajándékozni. Mondta nekik:
- Menjetek, nézzetek szét a váramban. Válasszatok magatoknak valamit, ami szemeteknek, szíveteknek legjobban tetszik, nektek adom. A legények bejárták a várnak minden zegét-zugát, s valahol meglátták az egyik leányt. Egyszeriben félbehagyták a keresgélést, nagy sietve mentek föl Thoroczkai uramhoz. Mondta az egyik:
- Mindent jól megnéztem, Thoroczkai uram. Nekem a leánya tetszik legjobban.
- Nekem is! – szólt a másik is lelkesen.
– Jó, jó - mosolygott Thoroczkai - csakhogy melyik?
Mert két leányom van ám! Egyszeriben kiszólt a szomszéd szobába:
– Ildikó ,Gyöngyike,!
Abban a pillanatban beperdült Ildikó.
– Mit parancsol, apámuram?
– Hát Gyöngyike hol van?
– Virágot gyomlál a kertjében.
– Hadd gyomlálja – mondta az egyik vitéz –, én ezt a leányt választottam
Bizony ha mind a ketten egyet választottak, a kard tegyen igazságot! Nem kellett ezt mondani, egyszerre rántották ki a kardjukat, a szemük összevillant: kettő közül az egyik itt marad! De abban a pillanatban, hogy a kardjuk összecsattant, beszaladt a szobába Gyöngyike is.
S halljatok csodát, ki is esett mind a két vitéz kezéből a kard, pedig ugyancsak erősen megmarkolták.
- Ne, te, né - ámult-bámult a két székely vitéz-hiszen ezt választottam!
Egyszerre mondták ezt: hiszen ezt választottam! Az öreg Thoroczkai békességet csinált köztük.
Az egyik vitéz mellé állította Ildikót a másik mellé Gyöngyikét .Ildikó ujjára aranykarikát húzott, a Gyöngyikéére ezüstöt.
- Ez a te jegyesed- mondta az egyik vitéznek
- ez meg a tiéd, mondta a másiknak..
Szent lett a békesség. Még azon melegében megtartották a lakodalmat, s mindkét vitéz vitte a párját a maga fészkébe. Így volt, vége volt, mese volt – meglehet,
Megjegyzések