Már késő---Wilhelem

Oly idegen lett már pihent szívem
dobbanása, csak halk kénytelen ütem
ritmusa eltűnt oly régen csöndesen 
ami régen bizakodva játszott bennem.

A múltnak holt avarján gyötörten hever
a tűz mi lobogtatta békésen szívem
és zsongott imát édes nyelven bennem
de ravasz ellenség várt hódító lesben.

Már rég nem lepte meg a  fülemet
a lant , mi dalban egyre felém zengett,
üresen kong,nem álmodok merészet
ami maradt is szúró ágnak a tövise.

Csak balga módon hazug kísérlet lett
a valóságban semmi maradt őrökre ,
mi bennem vágy volt, most szenvedve
hiányosan dobog , egyre közömbösen .

Mert tőrt úton fogok ezután menetelni
halk ritmussal ijesztő ködös fellegekben,
s a lant mi gyöngéden szól felettem,
csak bűnös csókjaimnak ijesztő réme. [W.B.]