Az a kicsi jel

Vajon van-e még jóra kicsiny jel,
egy kicsi ég, kényszeredet  hittel,
fülledt, vészes arcod   mit hirdet
kutatlak, téged döbbent szívvel!

S őrületig felforradt lázas percek
a dolgok iszonyú megoldásában
míg vonszolva, tépve, visz lábam
a téli homályos vad  éjszakában.

Ujjaim tépem, testem harapom.
már nem találom sehol a helyem,

a rőt sugarak lombjába markolok
és hemperegnék a forró füveken.

Szeretni  akarlak,isteni sugallatban
és segítségért  ordítok az  éjszakában
kiáltani vágynék, de hangom sajog
mint túltöltött korsó,  lassan elfulladok.

Egy csupasz szív egész testem és
minden, minden bennem zsong, remeg
vakon-forrongón, kibírhatatlan szisszenek,
kényszeredve sírok, ugyanakkor nevetek![W.B.]
.