Hozzád közelítve---Wilhelem

Térdem a sötétben térdedhez ér,
miért reszketsz, angyalom? Kezed után nyúlok.
Most oly közel vagyunk egymáshoz, mint a nyáron, mikor fejem
öledbe hajtottam a fűben. Szamárság ez a kép, de látod a mások csókja,
hogy felgyújtotta
benned, bennem, bennünk, száraz torkú hallgatókba
az apró, nyalábos tüzeket, a behamuzott vágyakat
milyen finom remegésbe oldotta föl
a szombat délután pilledt merevségét.


Angyalom, angyalom, hallod? Érzed?

Hogy búg, hogy búg itt fölöttünk,
messze a képtől, messze a földtől, messze a téltől,
benne van a nyár, a tó, a gyep meleg szaga,
megejtett nyárfák zokogása, lágy cirógatásod,
forró ölelésem, kedves szaladgálás az erdőn,
minden, minden, csak nem ez a város, csak nem ez a kép,
ez a félezer egyszagú ember,
ez a gyilkos vaskerék, amiben ülünk.


Remegsz, angyalkám? Remegek én is.
Csukd be szemed, bújj ide közelebb
álmodj, álmodj te is, álmodd ezt a zenét,
aki dalol, dalol, dalol itt mellettünk,
messze van a képtől, messze van a földtől,
de közel hozzánk, közel mint a kezed,
ha szemem elé tartod.[W.B,]