Belém vésődtél

Táncosnő  akartam lenni- végzetes,
szerelmes szenvedéllyel elejtsem
ifjú testem s lelkem éji érzelmét
eltáncoljam a színpadon kecsesen.

De más lettem : fergeteges idők
sötét sodrában, fehér falak között
kerestem az élet biztonságos arcát
csókjaimmal, nevetésed igéző titkát.

Sok magammal úsztam titkok vizén
szívem szivacsként szívta belém,
hatalmasra nőtt, aránytalanná lett,
de szerelmes  kézzel intettem neked.

Míg kezem turkált  vér és hús felett
fejem lüktetett akár a sárkány szíve
feltűntél, s az orvostan tudományán
átragyogtál nevetve mintegy bálvány.

Mert nemcsak ott vártalak tégedet
minden Kor s ember álmai távlatán
feltűnsz most is bús évek ajánlatán
átragyogsz  most is arcod mosolyán.