Apró csendek

Az apró csendek kuszaságában
mik körül zárjak vonalainkat,
hiányos vétkeink színes lázában,
semmibe torkollik hallgatásunk.

Szerettelek bársony némaságban,
felbőszült vaksággal kerestelek,
halovány alkony rebbenésében
lázongtam üres, fájó rezzenésben.

Mert hozzám tartoztál könyörtelen
s még fel sem foghatod sóhajom
máris titkosan lebbennék feléd
könyörögve, hogy elveszíthetlek.

Körülöttünk színes gyűrűk köröznek
s ajkamon lázongnak halkan csókjaid,
mert oly varázstalan, józan kérdésed
némán csendesül,elmaradt csókodban.

De ura vagy magadnak lázongásban
semmi sem fájhat, csak hiányosan,
észrevétlen maradsz s fény birtokában
kihunyt csillagok sóhaját sem hallod.

De harcot vívók ellened lelkemben,
s büszkén hordozom fájó alázatom
nem lángoltat tovább gyötrő türelme
hamuba sodródik üres pernyékbe.[