Hasztalan

Minap sietve suhantál el mellettem

lehajtott fővel

talán bánt a magány ,vagy félsz tőlem 

mert visszakérnélek

már nem nézek szemedbe oly rég 

ne félj ,ne kerülj

csak szemed tiszta csillogó kékjével

pillantsál felém ,

s ne húzd mélyen kalapod homlokodra

mert ismerem járásod

csak köszönj bátran ,intsél felém

tekintetem nyugalom ,

vallomásom halk szavak bősége,

de néha habozok 

megbocsájtottam régen, csendesen

és titkosan üzentem,

mi nem jutott hozzád sohasem, 

miket édesen rebegtem,

most már csak fáj hogy simogattam,

régen szerelmed

s vártam kinyújtott karod örömét

bársonyos csókodnak kegyelmes

böségét. [W.B.]