A gyopár bánata

 Komor kövén a messzi bércnek

madár se járt egekbe nézek

világanyám, a föld, az áldott,

az égnek szánt bennem virágot.

 

Azt akarta legyek hófehéren

csillagcsoda az égi réten,

s ne földszagú, poros palánta

amit letípornak majd a sárba.

 

Földanyám, te nagy álmú asszony,

mondd,lesz ,valaki ki leszakítson

vágyom azt, ki jönne bár ma 

és halálosan reám csodálna.

 

A völgybe vinne, büszke-szépen

merengni messzi bérc-meséken.

szívére tűzne csillagékem

úgy hervadnék el, hófehéren.

 

És elmúlnék boldog halálban

mert szépségem szemében láttam.