A szerelem szemével

 Lessz  majd  úgy,  hiszem,  hogy  az  esti  harmat

csöndben  lehajtott  bús  fejemre  hull

magamba   szállva,  akkor megtalálom

ami ma kisér láthatatlanul.

Már most is  érzem  magam  elhagyottan

a szóvem kincsét egyre hullatom

aggodó   gonddal,  egy  vigyázó  gondolat

s két  drága  szempár csillog  útamon.

Jaj,  de  én  láttam  csillagok  hullását. 

mikor   az  égbolt  éjjel megremeg

 éjnél sötétebb  árnya  lessz  az  útnak

,ha a drága szempár  nincsen velem.

Akkor  magunkban  állunk számadasra

  az   élet  súlya,  vádja  egyre nyom

 védőt  keresve ujra   visszatérünk

Utat  találunk  eltűnt  szempáron.

S vezeklő  szívemre dért  szitálva

a  múló  idők árja lassan eltemet,

úgy  lessz  majd,  hiszem,a síron  túl is 

valaki szíve kell  várja  árva  lelkemet.