Vándorút

 Nyakamban fájdalomkolomp

És tüske vérzi lábam.

Sebesre vertem homlokom

A vágyak kőfalában.

Büszke hitem, a szeretet

Értékevesztett holmi.

Tán átkomúl rendeltetett

Ily céltalan loholni.

Loholni tévedten, vakon

S nem tudni, merre, — messze!

Loholni néma utakon

Kísértetködbe veszve.

S elfáradt szívvel, mely beteg

És csöndes búra békél,

Leroskadtan pihenni meg

A Sóhajok Vizénél.

Nem bánni már, ha bármi vár,

Örök halál, örök lét.

Csak bolygni,  átokverte árny! 

A poklok üszkös öblét