A csók

 Halkan letelepszik, odaszáll melléje

a felejthetetlen emlékek zenéje,

a férfitestnek ernyednek izmai

amint nyakát átfogja most kezem.

 

Pogány örökség csókos ösztönével

az ablakon beszűrődik az alkony,

leáldozásfényt hint, szór szerteszéjjel

s a férfira borul hajlékonyan.

 

Márvány simaságú női testen

mint templomi ájtatos imán

halk tavaszi himnuszok rezegnek

s nesztelenül kinyílik egy virág.

 

S amint a férfikéz a női testen,

rajta pihen és összeforr az ajkuk

valami hirtelen keresztül borzong rajtuk.

 

A parki sétakert bőséges lombjait

lassan-lassan befedik az árnyak,

s a márvány testek összefonódva várnak.

 

Halott dermedten. Mire várnak ?