Vallomás

 Még mindig csak lelkemet adtam oda,

annyi sok falat kell lebontanom,

magamban

mig oda adom első csókom.

De a Te arcod előtt,melyet anyád 

szemén kivül,alig ért meleg érintés

s csak az élet húzta reá sötét

árnyékait,az éhséget és szenvedést.

 

először fáj,hogy lány vagyok,

s őriznem kell magam, mint valami kincset.

Ezerszer inkább lennék ízes szamóca,

melyre Te erdőbe tévedt ,éhes gyermek

örömtől csengve rá találsz/

.