A tobbi szirom kozott

 Tavaszi este bocsáss haza,

e virágpompa már sok a szívnek

csókolj meg kedves és 

kulcsoljuk szét összefonódott kezeink.

 

Ki mondja meg, hogy lesz-e mása

adakozó, szép tavaszunknak,

virág és csók megszámlálhatatlan

emlékével a napok múlnak.

 

Ma még miénk volt a hegyoldal

egész pompája, virággal, gazzal 

 de csodatevő virágon, cserjén

vajon ki ámul jövő tavasszal

 

Ma, míg piros szirom-szoknyáiban

kacérkodó karcsú almafák

alatt álltunk, én sápadt voltam

neked meg halvány volt a, szád.

 

Bizony, kedves, már a tavaszból

színe hagyottan és vértelen

kifakultunk s egy bolond szél majd

a többi szirom közt elkever.