Tavaszi dal

 Úgy néha-néha, tavaszi időn

Estefelé midőn az alkony int

Előveszek egy régi mandolint.

 

Porlepte húrját halkan pengetem

Az éjszakába lopva így török be,

Hogy ott maradjak némán, mindörökre

 

És nem jön senki, senki el velem

Az örök éhes föld úgy dong alattam

Tavaszi éjre egyedül maradtam. 

 

A csillagerdő csöndes mint a sír 

Az éjszakában csak a mandolin peng,

S valaki halkan, fájón zokog itt lent