Már késo

 Oly idegen lett már pihent szívem

dobbanása, csak halk kénytelen ütem

ritmusa eltűnt oly régen csöndesen ,

ami régen bizakodva játszott bennem.

A múltnak holt avarján gyötörten hever

a tűz mi lobogtatta békésen szívem

és zsongott imát édes nyelven bennem

de ravasz ellenség várt hódító lesben.

Már rég nem rebbenti meg fülemet

a lant , mi dalban egyre felém zengett,

üresen kong,nem álmodok merészet

ami maradt is szúró ágnak a tövise.

Csak balga módon hazug kísérlet lett

a valóságban semmi maradt őrökre ,

mi bennem vágy volt, most szenvedve

hiányosan dobog , egyre közömbösen .

Mert tőrt úton fogok ezután menetelni

halk ritmussal ijesztő ködös fellegekben,

s a lant mi gyöngéden szól felettem,

csak bűnös csókjaimnak ijesztő réme. [W.B.]