Szonett a fákrol

 Nekik szánom e furcsa őszi estét

A borzas fáknak; hunyorgat a Hold

Két gyertyaszálnál fekszem, mint a holt

S e vers mállik le számról, mint a festék

 

Száz gőgös koldus, száz fa, szótlan, bús, vak

Feléjük tárom szívem, ablakom

S mint temetőben ócska szalagon

Arany betűk, a csillagok fakulnak.

 

.Fejük felett a Telehold van

,Alattuk százezer levél

Feketén, holtan

 

 

Úgy állnak vén kezükkel intvén

Úgy állnak az őszben, halálban

Mint.én .