Elolvadt nyar

 Harangszóval honorál a hőség

a napsugár merőleges,

az ingujjra vetkőzött mámor

szívemben árnyékot keres.

 

A kutak gémje mozdulatlan

a kígyózó ösvény megáll,

nehéz vízgyöngyökért nyúlik

a vályúban a békanyál.

 

A réten margaréta tiszta

tányérán virágport kinál

és az átlátszó pillanatban

a mart szeder bokrainál

 

egy.menyecske szoptat, arany melle

úgy fogy, mint a holdkaréj,

a lábánál az ura horkol

az álma kút, annyira mély.

 

A levegő forró tükörlap

,egy-egy fecske neki megy,

távol lila erdőkkel borus

a fényködös messzi hegy.

 

Erébb bárányfelhő béget

eső-tejes juhok után sietl

mellette hervadt fodormentát

szagol a pásztor délután.

 

Illatos nyomomat, ha lépek,

felemelik a füvek,nyomát

ha heverek,karom kitárom,

mint lefektetett feszület,

 

A zsebembe széncinke fészkel,

a pillás csend elálmosul

s kinyílt szemem kék virágát

leszakítja egy álmos ujj.

 

Megfordulok s elalszom

mint a tiszta szívü emberek

,a homlokomra füvek hajolnak

és piros eperlevelek. 

 

Tücsök, félénk csápjával ébreszt

este van. Szemeim zsongnak

és sokáig estikének nézem

sötét sövény felett a holdat

 

A foszforos bizonytalanság

halálfejű lepkén fénylik,

úgy tűnik, mintha mozdulatlan

aludtam volna, ezer évig.

 

Szinte csoda, hogy létezem, még

,hogy hazaindulok, hogy még nem.

múlok el, mint süket fülcsengés

a lázas végtelen fülében