A bun átka

  A múltnak holt avarján gyötörten hever

a tűz mi lobogtatta békésen szívem

és zsongott imát édes nyelven bennem,

de ravasz ellenség várt lesben.

 

Már nem rebben meg fülemben

a lant mi dalban felém zengett,

üresen kong,nem álmodok merészet

ami maradt is szúró ágnak a tövise.

 

Csak balga módon hazug kísérlet lett,

a valóságban semmi maradt őrökben,

mi bennem vágy volt most szenvedve 

hiányosan dobog ,közömbösen .

 

Mert tőrt úton fogok ezután menetelni

halk ritmussal ijesztő ködös fellegekben,

s a lant mi gyöngéden szól felettem,

csak bűnös csókjaimnak ijesztő réme.