Az a csók

 Hideg  az  ajkam, névtelen,  bágyadt

Amikor szólna,  hangtalan  reszket

Szomorú,  sápadt.

Búcsúzó,  könnyes  tavaszi  éjjel

Pirosán  izzó  csók  lángolt  rajta

Szerelmes  kéjjel

Rég  elfeledte,  rég  megtagadta

Mérgező,  édes,  megölő csókját

Az,  aki  adta.

Én  is  feledném,  én  is  tagadnám

Ó,  azt  a  csókot vissza  is  kérném,

Vissza  is  adnám

De  soha többé,  már soha többé

Utamba  nem jön  Kerül  már  engem

Mindig, örökké.

Hideg  az  ajkam,  névtelen,  bágyadt,

Koldus betegje  annak  a  csóknak

Annak  a  vágynak.

S gyötrődve  értem,  híven  halálig

Egy  bús, forró  száj  én  beteg  ajkam

Csókjára  vágyik.