Kései szerelem

 Tar  homlokát  lila  ködbe  takarja

s  lassan  álomba  hull  a  messze hegy

az  alkony  már  halk  sziluetteket mintáz

szelíd  kézzel  a  ferd e  falra.

A   tétován  baktató  perceket

a  csönd  nesztelen,  hűs fogakkal  marja

,lűdbőrözik  a  rétek  rőt avarja

a fák   rozsdás  levelet  ejtenek.

 ...Ilyenkor,  hűs  őszöknek  idején,

kell-e,  szívem ,  hogy  szerelem re  nyisd

bús  kelyhed,  a  bánattól  átalvertet?

H isz  tudhatod:  romló  az  őszi  fény

s  virágod  szegény,  árva  kikerics

,m it  száz  lemondás  bús  esője  vert  meg.