Meghalnék boldogan

 Meghalnék könnyen, büszkén boldogan

Csak egyszer szépnek álmodnám magam

Olyan örömmel térnék a sírba

Csak egyszer hullna lábamhoz sírva.

 

De oly borús és oly reménytelen,

Örök vergődés így a szerelem

A lelkem tiszta, ragyogó, fehér

Mesevilági drága kincset ér. 

 

A szívem is jó , fiatal, meleg

S a mélyén gyöngyös nóták rejlenek

Bátor, erős és dolgos a kezem,

S az érintése lágy habos selyem

 

De a szemem józan, hideg, komoly

Az ajkam szélén nem villan mosoly

A lépésemnek nincsen ritmusa,

Vállam se hajlós, csábító, puha.

 

 A csókomnak is hideg lángja van

Álmodva hull, fehéren, hangtalan

Örök vergődés így a szerelem!

Mindig borús, mindig reménytelen.

 

Csak azt tudnám, hogy vágyott utánam

Nem volna többé, ah ! semmi vágyam,

Csak egyszer hullna lábamhoz sírva

Olyan örömmel térnék a sírba!

 

S ha egyszer szépnek álmodnám magam

Meghalnék könnyen, büszkén, boldogan

S nem volna többé, ah! semmi vágyam

Csak azt tudnám, hogy vágyott utánam.