Bejegyzések

A szépséges Zöldike

Kép
Mivel egy napsugár sem hatolt be az éjszaka sötétjében,és az összes állatok aludtak abban az órában álmodva szebbnél szebb történeteket.-nagy csend ülte meg az erdő mellett levő  kis tavat is. Csak egy  ki béka kölyök- Zöldike ,nem tud aludni és óriás  szemeivel üldögél egy szép Tavirózsa levelén. A fején mindig egy kis sárga  cilindert viselt ,mert azt gondolta magáról,hogy egy elvarázsolt béka. -O, de szerencsétlen vagyok-Borzasztó szerencsétlen -sóhajt nagyokat. -Na,  mi történt ,hogy úgy elkeseredtél?-kérdezte kíváncsian a Tavirózsa -Hiszen eddig úgy ismertelek,mint a legvidámabb békafiókát,persze mikor látom a cilinderedet  kissé nevetségesnek tűnsz. -Bocsánat hogy megzavartalak-szólt  a béka  megijedve, majd levette cilinderét és meghajolt a Tavirózsa előtt.-Ne haragudj ,de azt gondoltam már régen alszol. -Hogy aludnék Zöldike drága-én csak akkor alszom el,ha minden béka brekegés elcsendesedik. ha pedig ha  már nem hal...

Nevedet hallottam

Minden pillanat csak egyszer történhet mit ér az ifjú kor ha szíved nem akar, csendes fészkében forró kéjt eltemet míg szívem várja egyre a szükséget.   Ki ott lakol, hol a citromfa zöldell az arany narancs ég árnyas lomb alatt, mirtusz bomol kél,s enyhe fuvallat csókomat elcsókolják a fájdalmak.   Ott a távolban a hűs lomb integet, alatta tiszta forrás lágyan csörgedez nem csüggedek el ha múlik a pillanat, örvendtem,hogy meghallottam nevedet.   Ott a sötét szemek nézése büszke, bár könnyen lobban a szenvedély üszke, ott révedezvén, hol fűz lombja hajlong, itt lágyabb a szív, bizalomra hajlóbb.

Test és gondolat--Wilhelem

Kép
Szemeim a villámló eget kémlelik sötéten villognak az éjben lehet- e áthágni szent törvényt, fény-tornyokat mérni a sötétben? Lehet- e szállni lobogva föld felett hallgatni zenét mi lánggal ostromol, vagy csak álmom végtelen tüze, táncol bennem és vígan megcsúfol. Képzelet vagyok, álnok, szomjas robbannak sugarak alattam , mert ami az ég tetején ocsúdik szív dobbanással öl és harsan. Lehelet a képzelet s fekete nyomor a Nap karikák szóródnak szerte tisztítják lelkem örök szennyét és véresre marják gondom testét mert, test bennem az ígért gondolat egy valódi megszentelt erő , hiába vetett el álnokul csalfa szerető mert napsütötte fényem csak nő .{W.B.}

Ebredések--Wilhelem

Kép
Még szememben a nézés fiatalos mosolyomnak árnyéka nyomorog, szürcsölöm az életet s még mulatok de szenvedésbe torzul mosolyom. Az élet búsan hömpölyög tovább és arcom mint egy sápadt délibáb, mint a lepke lámpafénybe bódult aprókat sóhajt a fonák álomvilág. Néha megcsapnak illatos változások ifjúságom csillogó emlékei-ragyogók nem vádolnám én e nyomorult világot de szükségszerű törvény lett a tanúm. Lassan őszülünk ,fejünkön egyre több ezüstszál ragyog, mint régebb, ezelőtt, szemünk kéksége tompul az ég keblén így leszünk egyformák megöregedvén. [W.B.]

Tiltakozóm--Wilhelem

Kép
Tiltakozom néha ,nem vállalom a szerepet melyet veled játszom, nem vagyunk lazán bizonytalanok egymásnak hűséggel tartozunk. Emberi méltóság-ellenes tanácsom sok  tört hitű férfiember,asszonyok testét csak   félelem ragadja torkon, civakodnak egymáshoz vágnak dolgot. Galádság ,ne játsszuk meg magunk látni ázott-rongy arcokat húsba maró szokásokat, mik évekig folytatódok egy kis percnyi szeretetért harcolunk . Barbár korszaknak utolsó lépcsője el nem viselhető ,bár  elviselhető, zúzottan aki mégis elviseltem vajon én vagyok-e még aki a harcot folytatom?[W.B.]

Mindorokké-Wilhelem

Kép
Ha tudnád,hogy te vagy a szikla ki őrzi testemet, te vagy a szárny ki körül ölel szeles estéken, lábam alatt az aranyos homok mi simítja talpamat, bőrömön napfény táncolgat az a te ajkad. Melleden remeg a szívem mint zápor után megtépett kis fecske fióka nyári délután, kezedből bárdot faragtál védelmemre, s oly könnyen forgatod szemed mi engem őrizget. Te vagy a nyár a zúzmarás télben ki melegít s a télnek fagyos szemgödréből te világítsz. Oly édes-könnyű az élet te veled szilárd talaj gubancos ködös téli estéken csak csupa kacaj, szilárdan állunk a lépcsők fokain lágy menetben mert selymes titkok rezegnek bennünk mind örökben. 

Az idő keretében--Wilhelem

Kép
Megrekedő időben vágyad áll cserepes ajkad szítja magát , s nem látod a színek világát és szellő sem kergeti magát. Hordozod magadban kéretlen tetszetős módon őrzött léted , kitágult pupilláddal ráébredsz külön világba reteszelted éned. S belefáradsz az ürességbe nyugodt perceid ütemes tervébe nincs mit osztanod kimérten fátyolos torokkal némán nézed a szenvedő Világnak fortyogását , mi bélyeget nyomasztott testedre , bár összefogod a kapzsiság átkát ami neked maradt , oltalmazásra. Szólni sem tudsz , öledbe takarod összedőlt terveid apró darabját ,  füledbe cseng a földnek zenehangja miközben egyedül állsz a holt ágban.  [W.B.]