Kék Világ -Vilhelem -Orminisan -Margareta blogja

Egykoron szikrában  akartam fürödni, Hogy  bíbor  legyen  arcom  a  sugártól, S  ragyogjon  szemem  csillagfényes  vágytól .Egykor  ott jártam,  ahol  dalt  Ígértek ,S  tékozló  kedvvel  szórtam  a  virágot ,Mit  a  dús  mezőn  boldogságom  vágott. Ma  letérdelek  a  kicsiny  virágért  Ma  nem  kell  a fény, a  dal  is  balgaság .Köddel  takarom  a  szivem  ablakát/ 

 Pereg  a perc ,Múlnak,  elsuhannak A  tarolt  meddő  évek .Lobog  a  láng, Lendül a  kerék ,Zendül  a  zúgó ,Rőtvirágú  élet. Tombol  a  vágy ,Ver  a  tavasz ,Friss  életet fakaszt Forrása  a  vérnek, S  el  nem  csókolt  csókok Tüze,  láza  éget .Zsoltáros  az  ének. Hová  én  is jutok, S  ha  majd  visszanézek A  Végről,  hova  érek   Volt-e  hát  egy  óra, Lesz e  még  egy perczem A  miért  tudtam,Hogy  élek. ,

 ,Olyan  szépen  gondolok  vissza  Rád  Nekem  a  visszagondolás:  a  vád a  vergődés, hogy  hogy’  is  lenne  jo b b  Nekem  a vissza g o n d o lá s:  a  g o n d  jaj de  de  nehéz  a  vissza g o n d o lá s!. .Fekete  vonaton  visszatolás .Fekete  vonaton  zúgó  fejem Fejem  után  messzire  húzó Nagy  gyász selyem.

 Az   elhatározás  órája  ez  Ultimátum. N ekem   felelni  kell .Én  nem  tudom,  hogy  honnan  jött,  m iért ;Ember-irta,  vagy  elrendeltetés  De  érzem,  hogy  ezt  érezni  kevés   .H o g y  valami  m ostan  döntetik  el .Ultimátum.    N ekem   felelni  kell Fegyver  ledobni  elfordított  fő v el  M egállni  megutáló  g ő g g el ;A va g y  elszántan  újra  harcra  k e ln i :Azértis,  azértis ;  én ekeln i !Ha  süketeknek,  hogyha  vakoknak ,Ha  lelki  bénák,  hát   azoknak, Hogyha  százszoris  meg nemértik  De  énekelni  csakazériis! Alea  iacta  est.  Harcrakelni. Alea  iacta  est.  É nekelni!

 Ha  elmém  csendes  tompaságát  Feloldja  néhanap  a  mennyég: Olyan  bolond  dolgokat  érzek ,Mintha  Bálám  táltos  szamara  lennék .Ajkam- hűvös  igékre  nyílik. Felkent  vagyok,próféta,  lángész Elémbe  títkok-titka  tárul  S  mit  más  nem  lát,  szemem  azon is  átnéz. De  nem  sokáig  tart  a  szent  kegy , Bálám-gazdám,  a  sors,  reámcsap  ;Eltűnnek  a  szép  látomások ,S  rá  elmém  is  vak  éjszakába  sáppad    . S  megint  szamár  vagyok  csupán, S  kocogok  lomhán és  bután   .  . 

 Erósz! Soha se kerülj el Te engem!   Inkább vedd ki tegezedből nyilad,    Ijjad feszítsd meg s találd tele szívem    Hidd el, jobb szenvedni de szeretve lenni    S nem félni a szív sebétől,   Mint élni így vágytalan ,gyávan, Nélküled!   Mert gyáva mind, ki fél a szenvedéstol.

Egy kézfogás még s azután mentél néztem utánad, ijedten, félve, úgy mint a gyermek napfogyatkozáskor kormos üvegén át az égre.   Jajj, ugye mostan vége a világnak?! Jajj, ugye mostan ez a Nagy Alkony!   S álltam remegve, haláldöbbenettel  az élet-parton.   Külön világom világrendszerének forró közepe, álló égi teste külön világom szűz levegőjéből ó jaj, ne ess le! Ezüst bolygóim, leányálmodások szent keringéssel körülvesznek. Te tartod őket. Ha te lezuhansz ők is esnek!  Lilás égi sarkok, ködös messziségek te nézésed gyújtotta csillagok új csillagrendszer, kész világteremtés! De most minden atomján könny ragyog! Feketén minden. Csillagok inognak, bolygóim útjukon megriadtak. Egy új teremtés minden melegsége hűl ki halálra te miattad. Ne szürkülj! Ragyogj! Melegíts tovább! Legyen ez rövid napfogyatkozás gyermek ijesztő fekete csoda. Tündöklő napja világrendszeremnek ne menj le soha.   Álltam remegve, halálfélelemmel  az életparton.   S beszólt az I...