Kék Világ -Vilhelem -Orminisan -Margareta blogja

  Mily hamar lazul a kötelék vergődünk míg jön végzetünk érzelmek múlnak , örök létek hánykolódnak, múlt nélküliek. Sajog bennünk a lehetetlen hogy pont azt nem tehettük ami megtörtént, érthetetlen számunkra az élet törvénye. Míg kutatjuk annak a rendjét az ellenünk áradó szövetség különbséget kész tenni felettünk pártatlanul - fájó értelemben. Lehet az idő amiben születtünk nem a miénk volt, csak érettünk sodorta utunk túl menedéktelen varázskövet torlaszolva előttünk. Így oldódik lassan-a laza kötelék vissza nézünk a múltra- érettünk , karjaimban még meleg a tested , de csókod a számon már kihűlt. . {W.B.

  Nem voltam soha nagyravágyó  nem kerestem glóriát , mosolyban fürdött, lelkem vágya s nem volt soha palotám.  Sokszor hittem magam boldognak lüktetve vert kis szívem sóhajom ringott kék hegyormokon elseperni nem mertem. Szívemben lakatos zárt titok volt romantikám fellegekben , volt hogy vérem fel-fel robbant  majd halkan leülepedett . Ma homály lett őrangyalom képe rég nem hozza örömmel szép dalokat, mik régen kísértek gátat épített elémbe. Mindenből kijutott fehér-feketén ma csak sáros áradat , némán csúsznak el éveim igéken kibuggyanó könny a tavasz . Most gyors hervadás tündére lettem minden múlik mellettem láthatatlan kéz csúfosan leteperhet holnapra mindenki elfelejt. [W.B.]

  Nem érzi hogy nem szereted boldogan fekszik melletted megremegsz ha hozzád érve keze, ráesik testedre libabőrös lesz tested mellkasodban szorul szíved , rég nem szereted ezt az embert felkelsz  az álom kerülget. Valamikor láng és vágy lengett tele volt az élet csak tested akarta  lelked nem bírta , így ölelésed hideg lett , menekülni próbálsz tőle. Egyszer mindig nyílnak szemek gondolsz tévelygésedre a megcsalt férjre s a hazug ölelésekre a titkos szeretőre , ki befészkelte magát lelkedbe s mosoly fut át szemeden ablakot nyitsz a sötétben érzed ahogy szellő lebben szívedbe szent a béke  s visszafekszel melléje , de nem szenten , mert fájásod felremeg és arra gondolsz  ki vár téged holnap éjjel , forró öleléssel . [W.B.]

  Emlékszel a parki sétákra kockás szoknyám szélére , arcunk bája s fiatalsága tükröt vetett árnyékunkra.. Nem igen sétáltak emberek az ősz rajzolta körül magát , a sötét fák s hulló levelek becsurogtak titkos réseken. Bolond jó kedvünk támadt sötétben bőrünk összeért , közel volt ajkamhoz ajkad szemeink nagyok és sötétek. Néztük a csillagos égboltot zöldes szemed úgy ragyogott amit adtál akkor,szerettél tudom most merre vagy ?Hol lakol? Sok nap telt el azóta, évek most egyedül sétálok a téren , de minden fán és hulló levelén más ember mozdulatát lelem. Ígértél örök szerelmet, folyton édes illatod most is itt van , mint egy tolvaj mindent lopok  a kockás szoknyában vagyok . Minden lépésben látom lépésed minden fában alakod faragtam összeszedtem a hulló leveleket minden levélben a te emléked . Én vagyok hibás nem vigyáztam nem voltam eléggé éber kuvasz míg fák hulló leveleit számoltam elcsaltak téged , rég elsodortak. [W.B.]

  Vágyamba tűzdelt kis bimbók szaporán nyitják szirmaikat megduzzadnak áthágásokon és én csak hálásan mosolygok. Beragyog egyre a testi fájdalom szívem gyanútlan pihe álmában magamba zárul halk változásom várom hogy szülessen virágom . Elzsibbadt ösztöneim ébrednek szétterülnek itt a szívemben , hirtelen tőrnek rám melegen illattal teli balga gyönyörűségek . Visszavárt vágyam leng felém alázatomban fészkel a kudarc , könnyű szél sepri végig testem felkorbácsolja kihűlt reményem . Szárnyalnak felém öröm hívások férfi csábító , mosolygós ösztönök , amiből bekövetkeznek képzeletek , de marad egy szempont ami nyitott. 

Lassan már, minden mindegy lesz nem aggódom magam miatt , szerencsére csak felvetem a kérdést vajon milyen lesz a változat. Az idő megy ,nem kérdez részletekig de érezteti hatalmát , valahogy egyensúlyoz a végletekig majd rád csapja markát. Sóhajtunk nagyokat, telítettséggel habzsolunk kitátva szájat , figyelmen kívül hagyjuk önteltséggel vallainkra terülő időszálat . Utálattal boncoljuk testűnk öregségét szívünkben ritmus zavar , félúton megállunk, látva törékenységét , belénk mar az iszonyat. Törvénybe szabták az idő menetelést lépést tartunk vele , repedésekből halljuk az árnyak nevetését senkinek sem lesz kivétele . [W.B.]  

  Az idő pereme már eltelt idő magányosan hallgatom zeném sóhajtásaim oly idegenek lettek , mulatnak rajtam , mint ellenségek . Osztönösen visszatérő emlékemben áldozati jóakaratú egyéniségem osztogatja a győző körülményeket önigazolásként, hogy szerettelek . Álmaim csak egyre képletesek  bocsánat nélküli apró jelentőségek , izzadt párnak ,dermedt leheletek résekkel teli unott kötelességek. Nem tolakodom behunyt szemedben , szándékkal zajt dobolok szívedben , s ha egymásra nézünk is időnként túl látunk egymás felett üres tervként.. S a csendben az éj és hajnal közt , mikor minden csillag ragyog még , létrejönnek csalóka szenvedélyek