Kék Világ -Vilhelem -Orminisan -Margareta blogja

Mit lehet még kívánni az új évben mikor percek alatt érkezik rendre s az öreg esztendő oly türelmetlen fáradt testével  szinte  észrevétlen. Mit tudok kívánni az o esztendőnek bebizonyította hogy magatehetetlen , én  kis családom bőséges reménnyel várja az új évet víg , boros jókedvvel. Itt van nemsokára alig egy két nap és  újra találkoznak újabb kapuban , nesztelenül jön szerencse mosollyal felkészültünk egy újabb évfordulóra . Szilveszteri mámor dukál sokunknak a világ mindensége ,aprajának nagynak elfelejtjük a  nyomorúságot   mindörökre kívánok sok örömöt az új esztendőben.[W.B.]

Hogy tudj adni,hogy tudj kérni hogy tanulj mindig ha vétettel hogy felemelkedj ha földre estél ha nagyon fáj akkor se hagyd fel . Bocsáss mindig ,de tartsd észben hogy tanulságod legyen benne higgy önmagadban még akkor is ha mások mondják " nem lehet.". Ne hagyd abba a tanulás kedvet legyen egy könyv ágyad mellett ne nézd aktáidban éveidet sosem csak hallgass mindig a szívedre . Légy jóságos de csak mércével a szeretetet ne váltsd gyűlöletre fejedet mindig félig hajlítsd meg büszkeséged elveszni ne engedd . Vígan éljed napjaid minden percét mintha az utolsó pillanat lenne , merj repülni és merj  szeretni  mert csak egyszer élsz e földön .  .

S amikor a hold kapuját nyitja, az éj ragyogásában felcsigázott szerelmed lángja megremeg ostobán, s megalázott tört szavaiddal keresel feleletet. Kitárt testedben harang szóra megdobban szived és nem tudod letagadni soha hogy szerettél, akkor is ott a hold nyitányában a pöre ég alatt. Csak az imádat mi elhamvasztaná testedet bennem, vérző sebeim s tilalmak titkai fölött keresnem kéne, a boldogság és halk gyönyör között a kérdést varázs szóra. S én szerettem saját vétkemet vad őrületemben, képzeletemben veszve volt minden az ész képtelen felfogni értelmetlenül a lehetetlent, mi benned ragyogott. És álltunk a nyílt ég karimája alatt bíborvörös vakságban bocsásd meg nekem tévelygésemet az éji hang zajában , felelet nélkül maradt örült kérdésem örökre, érthetetlen számodra .

A szerelmem él meghunyászkodva a lázas lázig szívem gyönyörében alázatig, fájdalmamnak foltozott lomja testemet ölelő forró karjaidnak darabja. A csókom éget borostás arcodnak mosolyáig gyönge érintéseid varázsáig , hullámzó érzéki üde sejtjeid szerelmet ígérnek a gyönyör útjáig roskadásig. A kezem simogat bánatos lelked titkos gyökeréig tépett sorsodat kiittad fenékig, szívembe foglaltalak világ végééig gyönyörben ringatlak szenvedésemig örökben. Enyém vagy, vágyaim szívet éltető ritmusáig ébrenlétem örök mozdulatáig testemben hordozom szerelmed, mint várakat őrző védőbástyáik a másvilágig.

Tudod nem fáj már annyira hiányod emléked koppan az üres semmibe, vörös rózsák gyúlnak homlokomon s a viharzó szomorúság oly nesztelen. Valahol itt közel dicsőit a hajnal és néha felsírnak a kemény kövek szívembe belemart az egykedvűség csöndes testemből rózsás vér csepeg . Minden úgy összefut szerte-szét rám telepedett egy sajgó szédület. már nem fáj iszonyom a holnaptól lepkék szárnyán suhog érzelmem. Nem vagyok boldogabb a semminél önmagamra ébredek néha sötéten éhesen keresem tekinteted miközben döngetem mellem eszeveszetten . Kerek szemekkel vakon ébredezek emberséget nyertem a semmiből bátran kiállom megcsalt küzdelmem hulló rózsák közt botorkálok csendben kis csokrokba szedem a bánatom, nem fáj a szélnek vad csattogása a sohaj mi szétpárázza lelki tudatom. kápráztatja megviselt tudatom. Oly könnyelmű voltál,talán tehetetlen és arany ködön nézted a végzetet, csillagok kibuggyant fényében talán szebbnek láttad tévelygő szerelmed. Én elfeledtem