Kék Világ -Vilhelem -Orminisan -Margareta blogja

A nyuszikák húsvétja Sürgés-forgás minden házikóban kalácsot sütnek ,tojást mázolnak nyulak ezrével tojást vásárolnak, mert a tojás színezés óriási feladat. Izgulva készülnek nyuszi csemeték a tojásokat tálacskák színeibe teszik, bárányok bégetnek, de ők nem érzik feláldozás árán, szent húsvét érkezik. Mindenfele nagy a készülődés láza, míg tészták sülnek,a mészáros álma szende bárányokat nyúzzon ,vacsorára a tojásfestő nyuszik murkot rágcsálnak. És így készül szent húsvét áldozatra kis és nagy férfiak lányokat locsolnak lányok sikívata színes tojást osztogatnak vidám nyuszi család őrülten táncolnak. [W..B]

Honnan jön az emlék mi szíveket tele töm , az a perc, amit éltünk honnan jön:te,meg én. Honnan jön a szerencse ami mindenkit érdekel a sok vagyon és a pénz ami mindent mérlegel? Honnan jön az etikett mit senki nem felejt , hol tanultunk illemet a halat késsel ne edd? Ki tanított barbárságra fegyvert fogni egymásra mire jó a barbár logika ha benne nincs erotika ? Hiába itt a puszta beszéd ütni-vágni ,késsel beléd mikor bőrödet lenyúzzák a barikádon állok nullák . És így fogytán már a szó akár milyen szépen látod játsszuk a Világ szamarát jelszó ;üsd, vágd nem apád.  [W.B.]

Nem tudom, kinek higgyek, mert az egyik azt mondja, hogy Székelykő várát az óriások építették, a másik meg azt, hogy Thoroczkai Vendel vajda őkegyelme., ennek előtte hatszáz esztendővel.     Akkor, mikor jöttek a tatárok. Már akárki építette, a tatárjáráskor Thoroczkai Vendel uramé volt a vár, mely a magas hegy tetejéről büszkén nézett le Torockószentgyörgyre. Hát csakugyan jöttek a tatárok: égő faluk jelentették, hogy itt vannak. A megriadott nép azt sem tudta, merre meneküljön: várakba-e, erdőkbe-e?      Többen futottak az erdők sűrűjébe, mint a várakba. Mire a tatárcsorda Székelykő vára alá ért, Thoroczkai uram mellett csak néhány hűséges cseléd maradt, na meg a két leánya: Ildikó és Gyöngyike .  Ikrek voltak a leányok, úgy  hasonlítottak egymásra, mint egyik tojás a másikhoz. S szép mind a kettő, mint a ragyogó csillag. Úgy látszik, megneszelte ezt a tatárok vezére, mert megszállotta a várat köröskörül, s el sem mozdult onnét.   Várta szép csöndesen, míg Thoroczkai uram kinyi

Kedvesem, nyár, ne menj még! beszélgessünk ,ahogy szoktuk rég hasalva a fűben a sötét folyónak partján, egymással összebújva. Meséld el újra szép mesédet a célról, melyért százszor is érdemes újra kezdeni, az életről s a szépségről mesélj! drága mosolyod írd vidáman alá a harmatos levélre, virágok színével üzend meg szerelmed, ringó gyümölccsel bólogass! Ha már útra kész is minden csomagod, a percben midőn kocsidra szállnál, jussak hirtelen eszedbe, jer hozzám még bármikor és még egyszer ölelj meg!

Az esperes úr látogatására készültünk, üdvözlésére verset kellett tanulnunk,meséli Bandi mosolyogva a nála magasabb fiának.  Egy nappal a vendég érkezése előtt mindenki elmondta a köszöntőt, .a plébános úr engem választott: -Te hangsúlyoztad a legszebben, te járulsz az esperes úr elé. - A megtiszteltetésnek örültem, de bennem dolgozott a félsz is: mi lesz, ha belesülök?      A győzelem tudata azonban mindennél erősebbnek bizonyult. Nem sültem bele, sőt rengeteg dicséretet kaptam. Hanem ennél is nagyobb diadalt arattam hamarosan.  Nyári vakáció volt már, amikor az egyik reggeli misén feltűnt nekem az első padban egy kissé duci, de igen bájos arcú lányka. Mindenben eltért a mi osztálytársainktól: kartonruha helyett fehér matrózblúz feszült rajta, nyakában hatalmas masni. Haját nem kötözték copfba, kiengedve hordta. Amikor oldalra fordult, fél arcát beárnyékolta a hatalmas sörény. Ilyenkor egyet billentett a fején, s a dús hajkorona visszalibbent a vállára.      Égő fekete szemmel né

Egyszer volt, nem is olyan régen, amikor a te nagyszülőd nagyszülője is éltek  abban az időben volt egy büszke város, úgy hívták, Kolozsváros.      Szép, takaros házaival, fényes palotáival, tiszta utcáival, illatos dombjaival és szőke folyójával csak vonzotta, vonzotta magához az embereket. Sokan azok közül, akik csak ideiglenesen jöttek dolgozni vagy tanulni híres műhelyeiben, iskoláiban, bizony le is telepedtek.   Földet vettek, házat építettek, s utána ők maguk is boldogan sétálgattak a Sétatéren, mert akkoriban a sétának és a nyugalomnak még külön tere volt, és úgy érezték, hozzájuk beszél minden fa, bokor, virág.  Az én mesém is éppen egy ilyen ház építésekor kezdődik. Felhúztak egy pompás, fehér falú, nagy, zöld verandájú házat az udvar leges-leg végibe, mert úgy okoskodtak, hogy ha az utat a kaputól a házig virágok, gyümölcsfák és szőlőlugas között teszi meg az ember, akkor, amire ajtón belül ér, lekopik róla minden kintről hozott zaj, por és békétlenség, s belépve a házba

Volt egyszer egy bugyuta királyúrfi. Fenséges édesapja iskolamestereket, tanárokat fogadott melléje, hogy tanítsák meg a betűvetésre, s verjék a fejébe a törvényt, mert anélkül, ugye, nem kormányozhatja majd az országot.  Tanítómesterek jöttek mentek, de a kicsi királyfi nem akart a tudományoknak élni, csak az orrpiszkálásban volt hajlandó elmélyedni. Több se kellett a királynak: a palotába hívatott egy öreg írástudót, aki mindenféle tudományban jártas volt, és akit az egész világ bölcsnek tartott. Felfogadta fia mellé tanítónak.  Csak az az egy kikötése volt, hogy nevelje szépszerével, jó szóval a csemetéjét, mert a gyermek gyönge, ijedős. De biza  a bölcs kurtára fogta az úrfit.      Végül, amikor már nem tűrhette tovább tökéletlenségeit, végighúzott a hátán a vesszővel egy-néhányszor, és így szólt: - Tanuld meg, hogy pálcából fakad a bölcsesség!  A királyfi rögvest bepanaszolta fenséges édesapjánál az agg tanítót, s a bölcset abban a szent percben tömlöcbe vetették. Az ítélk