Kék Világ -Vilhelem -Orminisan -Margareta blogja

Lehet felborzolódott kedvvel meghibbant Világon kesergek, hol jogaink láncostól kitépve tömötten a fulladásig lihegnek. Magunkat tiporjuk önfeledten sóhajtunk vággyal istenekhez, becsukott ajtók vas kereszttel villanydrótok égnek szentelten. Mikor a fák is halva születnek árnyak lesnek minden keservet füvek pusztulnak alvadt vértől, s az élő csak holt embriót szül. Valahol megbomlott a zaj süketen igénytelen, szürke vizek medre hullámzik bátran győzedelmesen mocskos hálójában lábak,kezek. S ha évszázadokon át rendre tipeg az idő ,zajokban megkeseredetten erő jó útra térit bizalmas kellékeivel, míg felzúg a megszabadító zene. Ami a zavart visszatartja egy időre, itt -ott hasonulnunk kell merészen közös érdek kell szülje elismeréssel hogy a halálnak ne legyen fegyvere . .[W.B.

Szellemek a szívben, de a szemen tisztaság világosság - merre lehet keresni, szöges drótos, lakásom hogy megszűnjön e fojtó alkalom. Ki vetett fekete hálót felettem miért csak kalitka védi testemet? Asszonyi fészek fajdalmán születtem, gyermekként tündérkert nevelt fel. Az ég és a tündérkert elhagyott, ha kérdezek türelmetlen válaszok egyre ritkábban hidegebben néznek kiábrándítóan nézik szenvedésem. De jó volna ha visszamehetnék rozoga testemet ne kalitka kerítse boldogság ölébe nyeregbe kapva gyógyítsanak újra emberi módra. Csak titkos sötétség, csodátlan rések mindenhol hang nélküliek, egyforma sötét, sarjadó sötétség terméketlenül bolyong a semmiben..

Fulladás- sóhaj, keserves ájulat vékony penge él recsegtet bordát a vér alvadt a hörgés átsuhant mocsok bűzlik, jelzi fontosságukat. Bársony csók kering fehér ajkamon kalász sárga fészek dala alkalom hullámos álmok pehely biztatáson fény surran az éjben, betakargatom. Fulladás a bársony pillanaton, piros csókot szél ringat csontajkon s fény surran ,a megrepedt ablakon. Sem én se te -minden csak alkalom szél-csíkok közt roskadva s könnyedén botolnak és táncolnak lépteink.[W.B.]

Az osztály írásbelijét végezte. Hints Ottó  szórakozottan nézegette az ablakpárkányon kötekedőverebeket. Aztán leszállt a tanári emelvényről, végigsétált a padsorok között és észrevétlenül megállott a Hann Ágnes háta mögött. A lány roppant szorgalommal olvasgatta a feladott tézist. Néha egy-egy mélységes pillantást vetett a levegőbe, aztán hirtelen belemártotta tollát a tintába, és a mennyezetre nézett.  - Nem megy? - kérdezte a tanár halkan és jóindulatú mosollyal. Hann Ági elvörösödött és zavartan makogott valamit. A tanár előrehajolt, lenézett a lány üres füzetébe. Menni akart, amikor a tekintete megbotlott a lány telt nyakán, felremegő kezein. Néhány másodpercig mozdulatlanul és elkomolyodva nézte. Aztán halkan, hogy az osztályt ne zavarja, hirtelen azt mondta:  - Óra után maradjon a teremben. Harmincegy fej rezzent galvanikusan a magasba, harmincegy apró nő szimatolt izgatottan, tágra csodálkozó szemekkel a szokatlan esemény színhelye felé.  - Mi történt? A dolgozatírás mega

Rothadt gerendák ráncos redőin áldott öregség hószakállat enged, s morcos szellő simogatva hívja a rózsát: hajtsd harmat-ölembe fejed! A feslő rózsabimbó részeg lepkét altat, kacagós mámorában az éjnek s csillagokkal enyelgő pázsit zöldjén, szentjánosbogarak szikrázva égnek. A kút karimás kalapján egy álmatlan gerle, csipogva tollássza szárnyát s a trillázó fülemülék forró szerelmén a hold égőpirosan bontja ki árnyát A természet, fehér liliom szívén, mennyi igéző csoda és varázsos báj fészkel, utálom a bűnben élő város keservet, ami ragályos füsttel, penésszel töltött meg Amíg az ég kék virágok illatát itta rohanó városi vad-vadóc lelkem fekete fecskék csicsergésére nyíló nyíló májusi virágként feleltem. De amióta bekerít a sok plakátfalas palotasor s a sok cifra, aszfaltos tér, sokat sirat lelkem kicsi tornya holdfényben bolyongók, akár a bőregér.

Tavaszi láz.    előretörő    siet ő  nyár ugrik nagyokat, árkon bokron át nincs semmi gondja a sietéssel fiatal lábai az ütemet  ropják. Szelet küld ellene a  hegy tündére v ö lgyb ő l kukucskálva útjába áll tavaszi társát   úgy megcibálja még csak tanuló, csenevész diák. V ö lgyek  burkából édes illat árad, pirosban kacsint a hold nyúló ága csak holló ül a tetején a fának. S bele károg sért ő n a hajnali pírba az erdőaljban hóvirágok nyílnak s a szívre tavaszi  ör ö m ö k kacagnak.[W/B/]