Kék Világ -Vilhelem -Orminisan -Margareta blogja

  Hiába cikázik ég felé a dalnak szemet-odarántó fényes madara - hiába gyötörnek gyönyörű hatalmak s hiába húz férfi szeme-sugara! Bús megkötöttségem nagy fekete láncán tört-tükrű szememből szivárog a könny!... Egy igazi férfi megőrülne láttán - s ajkamra csak a dac fémverete jön. Munka zúgásában, rút kopott ruhámban, nappalom a küzdés, mely fáradtan néz. A józanság erős, tiszta szava számban, s csak hajszolt embertárs keze minden kéz. Elrohant férfiak tekintete rám hull - talán a sajnálat suhan arcukon. Vagy szólanak a hű, derék fegyvertársul, ki mellettük harcol minden harcukon Felsötétlő ruha, súlyos-göröngy gondok, Cerberusként őrzik árvaságomat. Néha sírok - néha keményeket mondok, néha vérig-vágom éles láncomat szélmalom-harcok balga kitűzése: a független nő is groteszk árnyat vet... Sziklába fejemet nem verhetem mégse - s birokra a korral nem kelhet az egy

  Most nem is tudom,melyik szín a szebb a zold-e vagy a kék-e, és nem tudom melyik a vonzóbb a felhő vagy a hegy?   Nem is tudom, hogy szálló lelkem melyik irányba megy Es nem tudom ,melyik a drágább az illat vagy a fény?   S vajon ki álmodta az Isten álmát a természet vagy épp én ?  

 Se vád, se szó, se könny se átok, De nem tudok már nézni rátok. Megyek el innen.   Mit ide hoztam,minden elveszett Melegség jóság, örömök, bízás, fiatal szívemből kipatakzott muzsikás írás.   Jaj,de kár volt!   Lerongyolt szívvel maradt erőmet összeszedem nagy megvetéssel hátradobom sápadt fejem!   Megyek el innen!   De,nem leütve,nem, lehetetlen síró panasszal Magatok vesztére ,jól kikovácsolt. nagyszerű daccal. Az még visszahoz ide a Nagy ünnepre vagy visszahoz lehet a Gyászra a balladás,a döbbenetes szörnyű nagy tetemrehívásra mikor a Halott kiszakadt lelke gyilkost kutat, és fehér kezem ott a sírnál Rátok mutat.           Lerongyolt í  szívve maradek eromet   összeszedem, nagy   megveíéssel  hatra dobom sapadt fejem radobom  sápadt  fejem :ütegnek  el  innen !  .  ^De  —  nem  leütve.  Nem  tehetetlen,  sirt  panasszal  magatok vesztére     jól  kikovacsoltí nagyszeru daccalide  az  ün n ep re!  . Vagy —visszahoz,lehet a gyaszra  lelkei,  a  Spászra  .  .  . a   balladás,  a  döbb

  most  már  az  vagy:  egy  személyben minden úra  a  volt-nak  és  úra  a  van-nak. Nagy  történések  eleven  szobrodra  különös-színu  patinákat  vonnak kialakultál  Elveszített  Szépnek  kialakultál  Elő  Fájdalomnak.  Most már  az  vagy,  egy  személyben  minden.  Nagy   lekötöttség   s  nagy  felszabadulás, gyémánt  kedvekkel  ósziklákon  törtető  fúrás   robbantó útak  készítése s könnybe fullás. Most  már  az  vagy,  egy  személyben  minden büntetlen   lelkivádam. Megrokkant hitem.  S összetörten is   legszebb  vágyam,                   szelídült  szóra,  halkított  szóra  fogott  szájam. Te  vagy  a  könyvem.  Lankatag  virágom. Te,  ez  az  egész  kicsi  szoba. Gördülő  könnyem.  Egyetlen  barátom. Te  vagy  a  Mindig  és  a  Soha!.  

  Forró  piros  lánggal  lobogjon  az  élet nekem akkor tetszik ,  mikor  perzsel,  éget  tüzétöl  nem  félek. Minden  színes  lángja  csapjon  felém vadul  izzon,  szerelmesen,  leirhatatlanul  és legyen rajtam  úr! Tomboljon  a  színek  vad,  szokatlan  lángja    nem  retten  v issza  az  álmodások  lánya  ú különös  tüzek  lobogását  várja.

 Szállna,  szállna  röpke  Ámor ám  az  út  ma  oly  nehéz lLenn  a  föld  egy  szűk  sikátor, fenn  a  lég  meg  ködbe  vész .Szűk  sikátor  sok  kövekkel benne  botlik  gyönge  láb. köddel  vini,  fellegekkel sok  bajódás,  csöppke  vágy .Szállna,  szállna  röpke  Ámor Ám  a  szárnya  törve  már .Sok  ragadt  rá  ut  porából, Törve  szárnya:  óh  be  kár! Ut  porából  sok  ragadt  rá ,Megdobálta  rossz  gyerek, Szólt: kövezd meg, szólt a hajrá! Léha,  álnok  emberek. !Szállna,   szállna   röpke   Ámor, Km  lemoslott  szárnyain-  Gyöngyszemekkel tarka fátyol   Gondtavában  mind  a  szín. Gondtavában  gond  az  élet ,Bánattenger,  óh  be  mély  !Körbe  lesbe  száz   kisértet :Csöppke  amorr,  mit  remélj?

Visszhangja vagyok kiáltó némaságnak Fúvatlan vihar kél zúgva bennem Fénye vagyok azoknak, kik sose látnak Vagyok pedig tudom, nem kéne lennem   Túl életen és innen elmúláson Kápráztatnak rég kihunyt csillagok Ki engem küldött, siratta indulásom Ezerszer megbánt ígéret vagyok.