Kék Világ -Vilhelem -Orminisan -Margareta blogja

 Nem  az  a  hervadás,  az  én  hervadásom Mikor sárga  lombok zizegnek  a fákon; Mikor sápadni  kezd perzselő nyár után A   kifestett  rózsa  egy  őszi  délután. M ikor  a  sugarak  erőtlen fényt  vetnek S emléke  minden  a  rég  mult kikeletnek Mikor  álom  ejt  meg,  ködös  őszi  álom Nem  ez  a  hervadás,  az  én  hervadásom. .Az  én  hervadásom  rügyek  hervadása, Kőrül metszett  bimbók  ágról szakadása. Ködbevesző napfény,  el nem  dalolt  nóta. Levelek  hullása  első madárszóra Valóra  nem  válott,  félbemaradt  álom Tavasz  hervadása  az  én  hervadásom.

 Vagy-e  te  is  úgy  néha,  barna  estén ,Mint  én ?:  ha  kóbor  utakat  rovok Vagyok  egyszerre  pogány  és  keresztény ,S  bennem  szenvednek  minden  Krisztusok ,Vagy  e  te  is  úgy?  hogy  valami  epeszt ,S  mintha  most  szakadna  a  kék  égről Fejemre  le  a  nagy  szenvedés-kereszt  Vagy-e  te  is  ugv  néha,  barna  estén Mint  én ? ;  ha  kóbor  útakat  rovok, Vagyok  egyszerre  pogány  és  keres ztény, S  bennem  szenvednek  minden  Krisztusok  

 Bús ködön át a május lángja Szikrázva, játszva rám ragyog És elringatnak, fölzaklatnak Piros, tüzes káprázatok.   Úgy érzem: égő, nagy tavaszban Járok a rózsák szigetén Hol ringva, lengve, száll keringve Májusi szín, májusi fény.   S a nagy tavaszból idecsillan Egy-egy rejtelmes férfifej, Susogva-zengve, rám üzenve  mint ősük, ki a bűnöket elrejti.

 Mindégy nekem.  Vágyamnak  büszke sólymát nem  küldöm  többé  sohasem  Feléd Hiába  kérnéd,  várnád, ostromolnád .A  porban  gubbaszt,  mint  fakó  veréb. Nem küldöm Hozzád vágyam  büszke sólymát .Nem  küldöm  Hozzád.  Mindegy  már  nekem. Verjen  a  zápor.  Tépjem  a  szél  ujja Nem  száll  a  vágyam  zengő  réteken .Mint  eddig.  Büszkén,  kevélyen,  megújra. Nem  küldöm  Hozzád.  Mindegy  már  nekem. . Gubasszon  porban,  mint  fakó  veréb .Ne  szálljon  többé  magasba,  merészen .Várjon  csöndet,  békét,  hús  éjjelét jövö  napoknak,  Lomhán  heverésszen .Gubasszon  porban,  mint  fakó  veréb . Mindegy  nekem.  Jó  igy  is  élni  még !Földön  heverve.  Semmiről  se  tudva .Nem  vágyva  senki  száját  és  szivét .Billenni  árván,  mint  utszéli  dudva. Mindegy  nekem.  Jó  igy  is  élni  már.

 Nem  tartlak  vissza   szólt a lány nem  köt  eskü,  semmi ;mert  ki  esküjét  tartja,  tán nincs  e  földön  senki. Eredj  csak  útadra barátom mely orszáagokba vezet ;pihenj  meg  még  sok  ágyon  s  csókolj  sok  lánykezet. .Igyál  csak  bort  is,  édeset vagy amit drag szád akart   s  ha  a szám  ennél  is  édesebb jöjj  hozzám  sissza  majd.

 Hála néked ennyi boldogságért, Mely mennybéli üdvöt nyújt előre S mely lelkünknek összhangjából árad. Hám, az egykor annyit szenvedésért.   Csak te állj, mint jó szellem felettem Majd ha vívok félős végtusát S vedd magadhoz majd a válaszúton Lelkemet egy tiszta csókon át.   Lelkem éjét megvilágítottad Életemben nincsen már talány Még az ífjú álmok is kihunytak Oly fényes valót hoztál reám. 

Hosszútűrés,ódon, régi szó De jó, hogy tegnap megtaláltalak Sok forgatástól gyűrött Bibliámban! Mint ősi ékszert Ódon szekrényemben, agg selymek alatt.   Mert már-már elfogy csekély vagyonom az aprópénzre váltott türelem, Köznapok sok kis törlesztése közben Állandó érték Szent hosszú-tűrés, te maradj velem.   Mert hosszúak az őszi éjszakák, Ázott ereszről unalom csepeg És minden hangulat-szín ködbe ájul Mint fáradt fákról, Lebuknak málló, fakult levelek.       S mert kínos ülni az útnak felén Ölbe tett kézzel, évre év után Míg dolgos tömeg fürgén ki- s betódul Tevékeny Élet  Roppant gyárának nyitott kapuján.   S mert nehéz várni az eltűnt erőt Szökött szolgát, ki rútul meglopott S mosoly-béklyóban tartani a kedvet Ha futni készül. Hogy várja még a vígabb holnapot.   Hosszútűrés, te súlyos, régi szó Máglyák tüzében forrasztott arany, Drágaköved a szentek könnye, vére, S lapodra vésve A Megváltónak monogramja van.   Gyémántod fényét hadd szikráztatom! Rólam kopik a bosszúsággal Míg fogla