Kék Világ -Vilhelem -Orminisan -Margareta blogja

 A  hold dalolt s  párnádra  folyt. Az  ág, az  ég, némán  beszélt. A  messzeség ezüst  haját ma  homlokodra fonta át

 Hol, merre vagy? Meghallod Mit lelkem panaszol, dadog, Vagy talán észrevétlenül Semmibe tűnnek a dalok?   Mint odafent nagy Északon Az égbolt hulló csillaga! mint a viharzó tengeren A szárnya-tört sirály dala!   Csak hitegettél, csalogattál Nem enyém volt a csók,mit adtál. Nem enyém volt az ölelésed, A te szíved titokba vérzett.   A karjaim közt csak temettél, Te mást szerettél, mást szerettél mámort keresett dacból lelked hogy őt feledjed, őt feledjed.   S bár kárhozatba vittél engem Fátyolt borítok reád csendben Én láttam vívódásod, gyászod, És megbocsátok, megbocsátok!        

 Itt lenn a Virág mind halandó S a madárdal rövid nagyon  Én az örökké tartó, Fényes Nyarakról álmodom.   Itt lenn az ajkak elpirulnak, S nincs méz a fonnyadt bíboron, Én az örökké tartó Édes Csókokról álmodom.   Ide lenn minden szeretőnek S barátnak ajkán siralom  Én az örökké tartó, Páros Hűségről álmodom.

 En sem vagyok jobb.Engem is hajt A megvadult szazad atka A regi istent megtagadtam S az ujnak nem hajlok igaba. Nyugalmas bekes kor dajkalt csititgato kis dajkanota de szivem  mar megprobaltverni Uj nyughatatlan ritmusokba. A marosparti hullamtol rengett minden rezges szivembe rezgett hivotyt az orveny kelyhe,hej haj nagy uj vizek hova siettek? Erzek sejto szerelmet   melyhez nem szuletett meg meg a parom Koszirt a szivem  varazslatra var ki bennem uj konnyet fakasszon. Megtelt a lelkem uj viraggal amelynek nem jott  még tavassza s larvakkal kik haborgast  gyartanak mely a fold kerget is felszakitja Vár  a lelkem nagyszeru uj kejt amit meg senki meg  sem sejtett s aztan ,amit nem birt ki senki oly nagy kivalasztott keservet. Uj istenek !Igazzatok le s boritsatok ram kohegyet mert tuzet lopok fajának bennem is bunos sarja tamad Es ellopom uj tuzetek..

 Ha egyszer eljönne hozzám a lelked Egy szomjas este ,mikor epeszt a láz, Szobám betelne fénnyel es sugárral s dalos lenne házam tele virággal. Az én gyötrő  nagy bús epedésemnek vigasztalása nincs egy percre sem álomhajók ringatnak el te hozzád Mig lelked jöttét hasztalan lesem. A  lelked  várom.  Csöndes éjszakákon  Mikor  a  lelkem  vággyal  megtelik Álom királynő  messze  elkerül  s  én Búsan  virrasztók  olykor  reggelig. De  egyszer  eljön   tudom  a  te  lelked, így  van  ez  a  sorsunk  könyvébe  írva S  úgy  lel  reám,  amint  neved  sóhajtom Az  éji  csöndbe  halkan,  sírva-sírva

 Kertemben a bodzabokor Leveleit hajtja, Bodzabokron már maholnap Bimbói is rajta.   Nyílj ki, nyílj ki bodzabokor Illatos virága, Szálljon lelkem gyermekkori Almai hónába.   Domb tövén a bodzabokor Akkor is virágzott Napról-napra két kis gyermek Tépte a virágot     Forrás felett Mária-szobor Oly áldóan nézte, Hogy fonódik lány kis keze A fiú kezébe.   Bodzabokor volt a háza Játszó két gyermeknek Kik azóta, egy a mástól Messze, messze estek.   S soha többé oly boldogok Azóta sem lettek.

 Úgy van, úgy hát nem tagadom, Szép ez a hely, gyönyörű, Mint egy hímzett, tarka szőnyeg Oly bársonyos itt a fű. Csak most tudom milyen szegény A festőnek ecsete, Itt ez a hely olyan csodás, Bús varázzsal van tele.       Itt üthettek tanyát egykor A száműzött istenek, S azt a gyötrő, nagy lemondást Mesélgetik a hegyek. O, de már ezt meg se hallja Minek is azt hallani  Erdők mélyén súgva búgva Ha megindul valami.    Ha majd ott a bércek alján A nap nyugovóra száll Elküldöm a sóhajtásom  Valahol csak rád talál  O, de te azt meg se hallod Minek is azt hallani Ha e titkolt néma búban Meghal itten valaki.