Kék Világ -Vilhelem -Orminisan -Margareta blogja

Ifjú Világom tiszta horizontjába belefér ifjúságom szinte egészen , napot fogtam varázs szavakkal színes szivárványokon ballagtam. Számláltam hársfa leveleket melyeken átszürödött a fény , harmatos kemény virradásokat vöröses démonokat kergettem. Voltam szerelmet táncoló , kedély s csókot osztottam édes kéjjel , voltam barát, szívvel, lélekkel , s kacagó lány tiszta érzelmekkel. Szerelem is ért tengerpart homokján arany csillagokat hagyott nyomomban testem finom illatával kergetőztem s Ámort lőttem vígan a saját nyilával. Ma már takarodót fúj a szél felém, kékes ,vöröses páradús estéken s a fagyott fekete szárnyas árnyaktól láncokba ütközik minden lépésem. Ma már csak nehezülnek terhek rajtam csupa ferde rímekben találgatom miért változik a világ mindennapja és örülök egy_ egy kedves barátnak. Mégis keményen állok a hold alatt ifjúságom boldogan hozzám ragadt csókos vígságom bizsergése matat a szivárványos sejtelmes ég alatt. /W.B

Oly üres minden ,kiszámíthatatlan türelmetlenül várod a holnapot, mi keveset hoz, de annál többet ér feldúlt arcodra telepszik észbontóan . S folyton keresed örülten az éned zavart állapotodban csak titkosan   leled meg ideiglenes képzeleted mert mit vártál szét omlik cinkosan. Észbontó gondolataid betegesek feszülnek benned zavaros kétségek szíved hevesen dobog türelmetlen, veszélyes titkokkal dúsan ébredezel ködbontó álmaidnak bölcs határán , nincs semmi reményed, csak napsugár   zuhog rád szertefoszlott csodákkal kápráztatja tested hajnal fakadásán. Boldogságod tüskés -bokros zárat , kárhozott életed nyugodalmas zálog , bár nem pengeted újabb szerenádod csak nyugtalanul gyönyörökre vágyol. {W.B.]

Csillagok alatt feküdtünk  egy lázas éjszakán , éltünk érzelmes kalandot mely mélyüking hatolt. Tisztult az ég  hajnal illattal megvillantotta arcunk , bőrünkön  fénylett a pára mely Virágokról hullt. Nem értjük mi történt ,miért  fészkelt a gyönyör belénk , de gondtalan percek vonzása szeszélyesen sikerült. Kutatok ma is utánad ,üzenek s közben visszatér a szakítás hazug érvek, csalfa szavak keresztezik a vesztett csatát . Elszállt a nyár ,őszi sanszon lobbantja lángját az ösvényen de hasztalan minden diadal              az eleredő eső elmos mindent  .[  W.B.]        

Nyári éjjelekben bőrömre tapad pillantásod, nyári ingert akaszt áradozva szívemben könyörtelen , húsomba mar termékeny szerelmet  , Érzékiségem remegve bomlik szét  az alkonyi csend hatalmában ,  egymást tükröző lelki világban indulok feléd ,mint Hold alkonyában. Minden sejtem édesség ébredése  kivilágosodik egyre gyöngédséggel  egymásba fogózva éltetik szemem mint önmagában nyíló virágoskert . Érintkezések egymásba zökkennek , magukért szólnak a matató kezek  gyönyörök keverik a pihegő szívet csókjainkból felébredt  ősi szerelmet.. Minden szemmérték íves része előtt hajladozik testem és tested között , elég egy szó hogy közte megrepedjen  burokban szült vággyal forrt élvezete. Csak a szájunk az, mi alig szétreped kettős színt vall finom érzékiséggel  két színt között, csókok függnek egybe amitől vibrálni kezd reménysége.

Anyám haja mindig kontyban fogott hat  kis gyereket nevelt , majd távozott oly messzinek tűnnek ezek a  napok ott maradtak édes világomban zokogón. Sok vendég érkezett haza  kiskoromban szivar ,nevetés meg borozások napja visszhangzott a dal a kopott zongorán anyám díszként ült sorsomban cifrán. Nem értettem meg soha jobban anyám türelmetlen volt velem, gyakran mostohán , lehet makrancos voltam -vadóc ostobán törődése  lüktet ma is  halántékom táján. Apám türelmes volt,szórakozott  gazda szerettem ha szeretetét nekem adta , húsz éve telt, utoljára mikor kézen fogott a tenyerem a lázától  még ma is sajog. Eltűntek régen a zajos boldog szokások anyám fülében néma zongora szó kopog , haja ma is szilárd fehér kontyba fogott a hangja halkabb lett nem szólnak dalok. Szeretném ha apám keze még búcsúzna húsz éve letűnt esték szórakoztatója szeplőtlen szeretettel  teli szelíd hangja      ...

Kis cserépben bokros ágak árnyékosan bújócskáznak , s tétova pillanatok alatt újabb virágszirom szakad. S a nyárnak színes szirmai őszben mégsem rozsdamarta apró bimbókat hullatva örökzölden megújulva , kitárt ablakom fényében bujocskát kergetőzik szélben és tova illanó aromában áldott felettem a békesség . Rendíthetetlen nyugalommal pattognak újabb virágok verőfényben fürdik testük s búja szívvel muzsikálnak, a télnek jövendő fehérségében ébrednek bimbók zöldes színben s makacs szépséggel kitartanak a legkeményebb zúzmaráig.[W.B.]