Kék Világ -Vilhelem -Orminisan -Margareta blogja

Szemeim a villámló eget kémlelik sötéten villognak az éjben lehet- e áthágni szent törvényt, fény-tornyokat mérni a sötétben? Lehet- e szállni lobogva föld felett hallgatni zenét mi lánggal ostromol, vagy csak álmom végtelen tüze, táncol bennem és vígan megcsúfol. Képzelet vagyok, álnok, szomjas robbannak sugarak alattam , mert ami az ég tetején ocsúdik szív dobbanással öl és harsan. Lehelet a képzelet s fekete nyomor a Nap karikák szóródnak szerte tisztítják lelkem örök szennyét és véresre marják gondom testét mert, test bennem az ígért gondolat egy valódi megszentelt erő , hiába vetett el álnokul csalfa szerető mert napsütötte fényem csak nő .{W.B.}

Még szememben a nézés fiatalos mosolyomnak árnyéka nyomorog, szürcsölöm az életet s még mulatok de szenvedésbe torzul mosolyom. Az élet búsan hömpölyög tovább és arcom mint egy sápadt délibáb, mint a lepke lámpafénybe bódult aprókat sóhajt a fonák álomvilág. Néha megcsapnak illatos változások ifjúságom csillogó emlékei-ragyogók nem vádolnám én e nyomorult világot de szükségszerű törvény lett a tanúm. Lassan őszülünk ,fejünkön egyre több ezüstszál ragyog, mint régebb, ezelőtt, szemünk kéksége tompul az ég keblén így leszünk egyformák megöregedvén. [W.B.]

Tiltakozom néha ,nem vállalom a szerepet melyet veled játszom, nem vagyunk lazán bizonytalanok egymásnak hűséggel tartozunk. Emberi méltóság-ellenes tanácsom sok  tört hitű férfiember,asszonyok testét csak   félelem ragadja torkon, civakodnak egymáshoz vágnak dolgot. Galádság ,ne játsszuk meg magunk látni ázott-rongy arcokat húsba maró szokásokat, mik évekig folytatódok egy kis percnyi szeretetért harcolunk . Barbár korszaknak utolsó lépcsője el nem viselhető ,bár  elviselhető, zúzottan aki mégis elviseltem vajon én vagyok-e még aki a harcot folytatom?[W.B.]

Ha tudnád,hogy te vagy a szikla ki őrzi testemet, te vagy a szárny ki körül ölel szeles estéken, lábam alatt az aranyos homok mi simítja talpamat, bőrömön napfény táncolgat az a te ajkad. Melleden remeg a szívem mint zápor után megtépett kis fecske fióka nyári délután, kezedből bárdot faragtál védelmemre, s oly könnyen forgatod szemed mi engem őrizget. Te vagy a nyár a zúzmarás télben ki melegít s a télnek fagyos szemgödréből te világítsz. Oly édes-könnyű az élet te veled szilárd talaj gubancos ködös téli estéken csak csupa kacaj, szilárdan állunk a lépcsők fokain lágy menetben mert selymes titkok rezegnek bennünk mind örökben. 

Megrekedő időben vágyad áll cserepes ajkad szítja magát , s nem látod a színek világát és szellő sem kergeti magát. Hordozod magadban kéretlen tetszetős módon őrzött léted , kitágult pupilláddal ráébredsz külön világba reteszelted éned. S belefáradsz az ürességbe nyugodt perceid ütemes tervébe nincs mit osztanod kimérten fátyolos torokkal némán nézed a szenvedő Világnak fortyogását , mi bélyeget nyomasztott testedre , bár összefogod a kapzsiság átkát ami neked maradt , oltalmazásra. Szólni sem tudsz , öledbe takarod összedőlt terveid apró darabját ,  füledbe cseng a földnek zenehangja miközben egyedül állsz a holt ágban.  [W.B.]

Ébredő világban hunyorogva nézel ajkam a csókoktól még  pirosan éget , ahogy felém fordulsz álmod  tüzével kedvesen mosolyogsz a történteken.                    * Lassan felöltözöm oly félszegen elrejtve előled amit már nem lehet fázósan húzom magamra a kezed , a csendes pihenés puha fedélzeten.                      * Köztem és közötted a távol közeleg , így didergősen várom hogy átölelj női vállamhoz érsz a napos reggel férfi-arc éled megnyugvással regél.                     * Felém hajolsz s halkan súgod nekem -vágyódó szemed többre ösztökélne  kezed bolyong, hol csupasz a testem , de elválunk örökre remegő szívvel.                      * S míg a nap a holdat üldözésbe veszi máris vágyainkat a szél szét kerget...

Szerettem a nagyvilági életet , hol elkábul az életunt csendje hol vicc ,kacagás üti meg fülem gyötrő zsivajtól elszédül fejem. Hol rohannak az órák ,percek örök vígság hemzseg dőzsölve, folyik a bor reggeltől késő estig zajos zeneszó kacag messzire. Ragyogó, csillogó teremben hangzik sok ékes cifra beszéd jótékonyság harcol az erénnyel a sok tarka szó beszél -beszél. Boldog vagyok ,hallgatlak téged oly áhítattal és annyi gyönyörrel csüngök minden szavadon szenten és forgunk körbe-körbe a zenére. Ma már csak emlék,hiába őriztem fényedet ,könyörgő szeretettel, magamban most,csak búsan merengek jó lenne veled táncolni a zenében. .[W.B/]