Kék Világ -Vilhelem -Orminisan -Margareta blogja

Egyszerű naptár még sok havat ígér, s a földszagú, bolond tavaszi szél, elindult valahol erdőkön s réteken bejött a városba ,csatangol részegen. Büszke és tekereg, csupa fütty és ének dermedt álmaiból most új életre ébredt ajtómon kopog -gyere ki már, barátom csak pipafüstje száll, mint a virágbimbó. Kopog ajtómon: -gyere ki a levegőre bénánként ücsörögsz, ráérsz egyelőre indulok vele utakra, sötét erdőkre kendőt kapok hamar a bolond fejemre. De ez a gaz szél szétcibálja kendőm rétszagú fuvolával borzolja hajamat és rám önti kedve felhabzó zuhatagát libegünk ketten, a sötét éjszakán át. Fülembe dúdolgat és csengő nóta száll virágos kert a szívem, vágyam hóvirág alvó föld és ég közt cseng a nóta, árad rügyezzetek vágyak, bársony rózsaszálak. S velünk vigadoznak rokkant, régi házak -bolondok azok, kik, így kiabálnak- mi mégis nótázunk, két balga barátok de bizony tél van még s havazni készül. Hóvirág ,hóvirág dugd földbe a fejed még nem jött igazán a tavasz...

Majd ha a tavasz melege jön lassan sétálok a dombtetőn ahol már virágzik a szamóca s felfakad sok apró színes bimbó. Kivirágzik a sok fák lombja szél aranycsókokat hajigál a patak partját is kihímezi, megállítja a csermely futását. Hegyek megrendülnek merészen erdők zendülnek,áradnak vizek bokrok alján,mélyen elrejtve, virágok közt dalol a kis fecske. Keljetek, emberek!Ébredjetek! az egész föld egy nagy bálterem nézni sem merem,vad zenészek boldogságot hoznak a szívekbe. Ropják táncukat a színes virágbimbók hajladoznak jobbra -balra részegen, piros csőrű feketerigó nagyokat rikkant míg bemutatja az új balettlépéseket.W.B.]

Tévelyegtem benned kettős sötétben meleg esti nyárban,jéghideg télben, szorítottam szíved puha kezeimmel történelmet írtam vérző sebeimmel . Fény sem vibrál csillogó szemedben csendem uralkodik a meztelen időben, farkasszemet nézek dobogó szíveddel egyenetlen lüktetése áramlik érzéketlen. És nézem  testemet mint múló sebeket nézem ahogy véred elmossa szívemet két lélegzet között ringok megrémülve nem tudom nevessek vagy sírni kellene. Ami enyém volt, az sem volt enyémből, elemésztette lángod ,mint nap a mezőt, a szívedben igék nélkül hiába körözök minden elriasztó holmi múltba költözött. [W/B/].

Most olyan vagy mint a napsugara nem érzem én az éjszaka kék csóváját, de  jöjj mellém ,    jöjj mellém ,   te kedves vágyom  ö lelésedre,csak hozzám érj. Ha téged látlak, be kedves aranyfény e szép gondolattal, ím, gondolkozván ha árny vagyok én s te pedig a napfény, sugárként égj és mindig így ragyogj rám. ölelj meg engem, mindig, fénytelen miként a rím a rímet énekemben, amely itt rólam néked hírt üzen ölelj, mert életem ismét messze kerget s  a régebbi friss fényt bontó reggelek újabb virradását nem szabad  hinni sem.[W.B.]