Kék Világ -Vilhelem -Orminisan -Margareta blogja

 Emberektől láttam , szív vérével írni Fellegektől láttam , pusztulásig sírni Csillagoktól láttam , egy magukban élni Villámlástól láttam, pillanatig élni.   Szív vérével írni ,fellegmódra élni   Csillaggal, pillámmal életet cserélni  Jaj miért nem tudok ?   Miért hogy értetlen, tömegbe tévedtem  Néma szájjal futok  S hova nem akarnám, nem nem akarnám,  éppen nem akarnám , S mindig oda jutok.

 Itt  lenn  a  Virág  mind  halandó  S a  madárdal  rövid  nagyon Én  az  örökké  tartó ,FényesNyarakról  álmodom. Itt  lenn  az  ajkak  elpirulnak  S nincs  méz  a  fonnyadt  bíboron Én  az  örökké  tartó Édes csókokról  álmodom. De  lenn  minden  szeretőnek S  barátnak  ajkán  siralom  Én  az  örökké  tartó Páros hűségről  álmodom.

 Közöttünk járnak — jól ismerheted  — Büszkén, fenköllen, mint az istenek ,Kikkel különben gyakran értekeznek Céged, köszönd meg, hogyha észreuesznek    De ezt nekik meg kell bocsáíanod,  irtást szomjaznak: a fényonfó napon, Szemük kibírja nem káprázua, bátran;n  És lenn csúszkálnak itt a föld porában.   5 közöttünk járnak — hátha ismered ? — Szelíd csöndben merengő emberek. behajtott fejjel, búsan, szenuedön  H porba néznek önfeledt merőn   .fl hangjuk halk, a léptük ingatag,  megannyi felszeg, álmodó alak Szemük csak rejfue, néhaméha lobban ; S ott jár a lelkűk fenn a csillagokban  

 Viszhangja  vagyok  kiáltó  némaságnak Fuvatlan  vihar  kél  zúgva  bennem Fénye  vagyok  azoknak, kik  sose  látnak. pedig   tudom,  nem  kéne  lennem. Vagyok pedig   tudom,  nem  kéne  lennem. Túl  életen  és  innen  elmúláson Kápráztatnak  rég  kihunyt  csillagok. Ki  engem  küldött,  siratta  indulásom Ezerszer  megbánt  ígéret  vagyok.

 Szeretném,  ha  végkép  csuda  véletlenkor Dévaj  dallá  forrna  filiszter  szavam. Amit  illanó  perc  soha  el  nem  födne Kietlen  közönnyel  vak  bizonytalan .Szeretném,  ha  lantom  mélakedvű  húrján Sok,  sok  rím  foganna  örök  életűi ,Melytől,  mint  a  vándor  esthangok  zenéjén ,Aki  egyszer  hallja,  álomra  hévül. Szeretnénk  tarka,  vidám  hangokat Mint  amikor  bennem  csóktól  csókra feslőn Kedélyem  virága  szirmot  bontogat .Aztán  ne  feledné  pár  hét  alatt  senki ,Mint  a  többi  termett pajkos  muzsikát ,De  megejtő  loppal  inkább  sorra  szállna Mind csak több, meg több bús dacos szívén át. .S a hir szárnyán szállna lelkem szerte szórva .Ahol  rózsaszínű...

 Lesz  majd  úgy,  hiszem,  hogy  az  esti  harmat Csöndben  lehajtott  bús  fejemre hull Magamba  szállva, akkor  megtalálom ami ma kísér  láthatatlanul. Már  most  is  érzem,  hogyha  elhagyottan a lelkem kincsét  egyre  hullatom aggódó  gonddal,  egy  vigyázó  szempár Két  drága  csillag  villan  utamon.. Jaj,  de  én  láttam  csillagok  hullását mikor az  égbolt  éjjé  megremeg. éjnél sötétebb  árnya lesz  az  útnak, ha lelkünk fénye  nem deríti  fel. S akkor  magunkban  állunk  számadásra az  élet  súlya,  vádja  egyre  nyom. Védőt  keresve újra  visszatérünk utat  találunk  eltűnt  lábnyomon. S   vezeklő  főre deret  szitálva  lassan a   múló  idők árj...

Nekem  nincsen atyafiságom Az utaimat egyedül járom Nincsen jó barátom.ki megértsen S visszatartson ,ha félreléptem. Az élet utján,árok szélen Nagy betegen a múltat nézem Ami rózsám volt mind letéptem Megszenvedtem a szenvedésem. Párviadalra szálltam a sorssal En puszta kézzel,o meg ostorral táncoltam ezüst , arany helyeken s rágodtam száraz kenyeren.. G ö g ö s zsarnoka voltam férfiaknak szerelmek harcán gyozo kincsként Aludtam puha selyem férfi ágyon S hányodtam lázban szalmazsákon. Voltak  könnyelmű ;  ,léha barataim Es voltak  hűséges   szeretőim Fürodtem kéjes  csóközönben S fuldokoltam keserves k ö nnyekben. Voltak mámoros mulatságaim Es álmatlan,bús éjszakáim Nincs mit reméljek,nincs mit várnom Itt az utolsó  végállomásom       .. Az életúton az árok szélen nagy betegen a múltat nézem. .