Kék Világ -Vilhelem -Orminisan -Margareta blogja

 Oly rég volt ,hogy ismertelek Sorsomba fordult be kereked, Szomorú voltam és  magányos Te másképp láttad az álomképet.. Kis "nippem""hangzott becenevem S zememből könnyek  peregtek le Markáns kezed úgy ragadott vállon mint aki  megcsókolna százszor ott helyben ahol találkoztunk. Ahol magabiztosan nézett  szemed fentr ő l le alázattal ,  míg  szemem  könnyben  ázott , a boldogságtól. A legjobban azt szerettem benned amikor kezed lágyan vállamra tetted, kül ö nben ez gyakori szokásod  lett a további pillanatok édes jelében.  Ugye Te voltál ,ki menni akartál búsan mert hívott a szolgalatod,  oda  ahova azután gyakran futottam  még akkor is ,ha nem volt semmi  mondanivalóm ,míg Te ijedt arccal  néztél. Baj van?  kincsem,?majd  f ö lényesen hirtelen másfelé néztél hogy ne lássam  szemüveged, mely gyakran homályba fénylett, ha együtt voltunk, úgy semmi okból vajon érezted ,hogy boldogok vagyunk vag...

 Ma  megcsókolt Ma vád-ne vádolj Ma lelkiismeret Lásd ,béke jobbot nyújtok Fegyvernyugvást  kötök  veled. A kedvesem Csókot adott ma, édes  csókot Kétségek fellege Ne vess e csókra ma barna foltot,

 Rózsabimbó   A lelkem mélyén hetek óta egy rózsabimbó foszlik,  bomllik egyre, sötét  szirmú, rejtelmes rózsabimbó szívem vérébe mártom minden este. Jaj, ha kinyílik vérvörös virága Egy bús, csillagtalan vad éjjelen, olyant nem hord a büszke rózsa ága amilyen az én rózsám legyen. Igy elveszni látom a világot s örökre elszáll tőled az öröm hogyha neveddel e sötét virágot egyszer átfúrt szívem fölé teszem.

 A derű   Selyem alatt, mint várt ,vágyott terű Ott lapul ,leskel némán a derű hallgat ,bujkál ,hogy észre ne vegyem csak miként ,édes titkot sejthetem.   Csak sejthetően ,mert drága ,ritka kincs ha kimondom itt van ,elszáll tova s nincs Ezért hagyom eltitkolva ,őrizem Némán szótlan vidítsa a szívem.   Bujkáljon bennem csendben ,hangtalan mint kis patak medrében az arany s míg csüng felettem a vad keserves élet ,elfog engem végre a derű.

 

  Altatódal pihe csókkal, alszik minden, fortyogva csöndes hullám a folyóval, halk suttogás mély ég üstjén, bágyadt bogár ág levelén.   Altatódal. Alszik minden apró madár pettyes fészken, kezünk nyoma a kilincsen, meleg illat gyermekkézen.   A felnőtt gond el nem alszik, a sötétben egyre árad, úgy megüli a szívemet, azt hiszem halálra fárad.   Ó, csak jönne már a hajnal, lyukas szalmakalappal Nem hiszem, de egyre mondom: sóra-fára nincsen gondom.   Altatódal nyűtt takarón Álmodom a vén darócon: alma-mellű, merész lányok gyűlnek össze víg ,derűvel bűvös ajkú nő-barátok hetyke bajusz, érett évek, mindenféle szép tudósok..   Végre-végre itt a hajnal, féloldalra dőlt szalmakalappal. A két térdem kérges-sáros így repít a szárnyas táltos.                  

Fogadj el  úgy ahogy vagyok mert te vagy az ,aki megalkotott a vágyaid mércéi szobraid szerint minden részem a te alkotásod. Te   adtál   nekem   minden igazit  kifellé  sugárzó   két   néző   csodát, befelé   hangzó  víg hegedű dalát, míg rajtad  az én   kezem  játszik. Te tanítottál értékelni az életet még akkor is ha néha biza  fáj hol  lobogó  láng, hol kis szikra csupán de kiolthatatlan,   tiszta   és   örök. De   Tőled  való   az élő   égő   tűz Kiolthatatlan,   tiszta   és   örök. Te   adtál   hozzád vezető -kezet Te   megváltoztattad  az életem.